Három kórház ellen indíthat fegyelmi eljárást a főváros. A Heim Pál Gyermekkórház, a Szent János, valamint a Bajcsy-Zsilinszky kórház is azon intézmények között lehet, akiknél megindulhat a vizsgálat. Az indokok között szerepel, hogy nem tájékoztatták a fenntartó önkormányzatot, tehát a fővárost egy fontos kérdésben, valamint másik két esetben "ennél is komolyabb dologról lehet szó".
Megkerestük a kórházakat, hogy pontosan mit takarhat a főpolgármester rejtélyes nyilatkozata, de erre nem tudtak választ adni, annyit lehet csupán tudni, hogy az eljárások indokát most előkerült dokumentumok, többek között szerződések, bizonylatok jelentik. Az érintett intézmények közül kettő biztosan nem kapott hivatalos értesítést, arról pedig végképp nem tudtak nyilatkozni lapunknak, vajon mit követhettek el. A Szent János kórház sajtóosztályán azt közölték: semmi konkrét részletről nincs tudomásuk, és hivatalos megkeresés sem érkezett a fenntartó részéről. A Heim Pál Gyermekkórház igazgatóját többször is kerestük, azokra azonban nem reagált.
A Bajcsy-Zsilinszky kórház igazgatója pedig azt mondta, hivatalos értesítést ők sem kaptak, a keddi megbeszélésen mondta Tarlós István főpolgármester, hogy a főváros birtokába kerültek olyan információk, amik ha megalapozottnak bizonyulnak, okot adhatnak egy esetleges fegyelmi eljárás megindítására. "Teljesen képlékeny a dolog, konkrétumot ezzel kapcsolatban még nem tudok mondani", fogalmazott az intézmény igazgatója.

