A Heim Pál, a Szent János és a Bajcsy-Zsilinszky kórház ellen indulhat fegyelmi eljárás – mondta Havas Szófia az Egyenes Beszédben. A fővárosi MSZP egészségügyi szakpolitikusa nem tudja, miért indulnak az eljárások, ugyanis a dokumentumokat nem látta, azt azonban elmondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés fog dönteni a fenntartásokkal kapcsolatban, hiszen a testület gyakorolja a fegyelmi jogkört.
Tarlós István, főpolgármester arról beszélt, hogy három intézmény ellen indulhat fegyelmi, egy esetben azért, mert az intézmény nem tájékoztatta a fenntartó önkormányzatot egy fontos kérdésben, a másik két esetben pedig – mint fogalmazott – „ennél is komolyabb dologról van szó”. A főpolgármester szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában azt mondta, az eljárások oka, hogy olyan dokumentumok (szerződések, bizonylatok, megrendelőlapok) kerültek elő, amelyeket a fővárosnak ki kell vizsgálnia.
Azzal kapcsolatban, hogy a 12 fővárosi kórház állami kézbe kerülhet, Havas azt mondta: az állam nem jó gazda, így csak az intézmények bezárása lehet ezzel a cél. "Amennyire én ismerem a Fidesz választási programját, illetve kormányprogramját, arról, hogy államosítanának, nem olvastam az égvilágon semmit, illetve arról sem, hogy ez kizárólag a fővárosra vonatkozna. Amennyire én tudom, és egyelőre nem cáfolta senki a sajtóban, nincs más a fővároson kívül, aki, akárcsak igény szintjén is bejelentette volna, hogy szeretné az államnak visszaadni az intézményhálózatát"- magyarázta a szakpolitikus, majd elmondta, hogy még a főváros sem döntött a kérdésben.
Havas Szófia szerint egyébként az egységes irányítás azt jelentené, hogy "az összes fővárosi intézmény irányítása együvé váljon", beleértve az autonómiával rendelkező Semmelweis Egyetemet és az egyházi intézményeket is, ugyanis a fővárosi fenntartású kórházakon kívül vannak állami, egyházi és egyetemi fenntartásúak is.
Megkerestük a kórházakat, hogy pontosan mit takarhat a főpolgármester rejtélyes nyilatkozata, de erre nem tudtak választ adni, annyit lehet csupán tudni, hogy az eljárások indokát most előkerült dokumentumok, többek között szerződések, bizonylatok jelentik. Az érintett intézmények közül kettő biztosan nem kapott hivatalos értesítést, arról pedig végképp nem tudtak nyilatkozni lapunknak, vajon mit követhettek el. A Szent János kórház sajtóosztályán azt közölték: semmi konkrét részletről nincs tudomásuk, és hivatalos megkeresés sem érkezett a fenntartó részéről. A Heim Pál Gyermekkórház igazgatóját többször is kerestük, azokra azonban nem reagált. A Bajcsy-Zsilinszky kórház igazgatója pedig azt mondta, hivatalos értesítést ők sem kaptak, a keddi megbeszélésen mondta Tarlós István főpolgármester, hogy
a főváros birtokába kerültek olyan információk, amik ha megalapozottnak bizonyulnak, okot adhatnak egy esetleges fegyelmi eljárás megindítására. "Teljesen képlékeny a dolog,
konkrétumot ezzel kapcsolatban még nem tudok mondani", fogalmazott az intézmény igazgatója.

