Egy hat éves kislány halt meg abban a csónakbalesetben, ami péntek este történt Érsekcsanádnál. Egy öttagú család és tapasztalt kísérőjük csónakázott a Dunán, amikor a csónak – egyelőre nem tudni miért – a vízbe borult. A vízből mindenkit sikerült kimenteni, a kislány azonban nem sokkal kórházba szállítása után életét vesztette. Az ügyben halált okozó, gondatlanságból elkövetett közlekedés veszélyeztetése miatt indult eljárás.
 
Csak a borulás okozta sikoltozásra kapta fel a fejét egy, az ott horgonyzó hajóra siető politikus is. Bányai Gábor, Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke a parton rá várakozó hajóvezetővel indult a család segítségére. „Az elején még voltak hangok, a kislány hangját azonban nem hallottuk, mert ő akkor már a víz alatt volt. Van messze kikötve egy ilyen uszályszerű valami ott nagyon rég óta, az előtt találtuk meg a kislányt, az egy kilométer legalább innét, nagyon messzire szétszóródtak és a felnőtteket nem vitte a víz, mint a kislányt” - mondta Bányai.

Egy kishajó reflektorával pásztázták a vizet, hosszú percek teltek el, mire mindenkit a fedélzetre húztak. „Volt egy nagydarab ember, őt nehéz volt kimenteni, de alapvetően a többiekhez is ketten hárman kellettünk” - mondta Müller Mátyás matróz. A kislányt utoljára találták meg. A parton a mentősök próbálták újra éleszteni, de a teste annyira lehűlt, hogy a légzését már nem tudták újraindítani. Alig, hogy a kórházba értek vele, meghalt. Az öt felnőtt állapota stabil.

A család egy motoros ladikkal próbált átkelni a szigetre. Disznóvágásra készültek az erdészházban. A szülők a három gyerekkel már sötétedéskor értek a partra, az erdész fia várta őket, ő vezette a csónakot is. Úgy tudni, a kislány megijedt valamitől és a csónak elejébe futott, ekkor borultak a jéghideg, alig két fokos folyóba.