Beperelte a Fővárosi Főügyészség a Magyarok Világszövetségét, mert többszöri felszólítás ellenére sem módosította úgy az alapszabályt, hogy az a szövetség működése megfeleljen az egyesületi törvénynek. Az MVSZ azt állította, hogy az ügyészség túlterjeszkedik a hatáskörén és beleavatkozik egy demokratikus szervezet működésébe. A per májusban folytatódik.
Az ügyészség azért perelt, mert a Magyarok Világszövetségének elnöksége 2009. februári ülésén kinyilvánította, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság nem hitelesíti a második állampolgársági népszavazás aláíróívét, a Világszövetség elnöksége úgy tekinti, hogy a Magyar Köztársaságban megszűnik a jogállam, ezért illegitimnek és megszűntnek tekinti a köztársaságot. Az ügyészség szerint ez a határozat alkotmányellenes, és az is, hogy a köztársaság címere egyben a Világszövetség logója. A szervezet jogi képviselője szerint az, hogy az alkotmányt tiszteli valaki, mindenkinek szuverén joga. „Probléma akkor van, ha szembehelyezkedik a törvényekkel, az alkotmány rendelkezéseivel. Erről, ebben az esetben nincs szó, ez csak egy véleménynyilvánítás”- fogalmazott Király Gábor.
Az ügyészség a bíróságtól azt is kérte, hogy 10 kérdésben kötelezze az MVSZ-t arra, hogy alapszabályát egy közgyűlés összehívásával módosítsa. Nem tiszta például, melyik szerv állapítja meg, hogy mennyi a tagdíj, vagy hogyan hívható vissza egy vezető tisztségviselő. Az MVSZ elnöksége erre többször nemet mondott. Ám mégis rájött, hogy szükség van új alapszabályra, ezt pedig egy májusi küldöttgyűlés meghozhatja. A bíróság most 45 napos határidőt adott, valamint kötelezték az MVSZ-t az új alapszabály tervezetének becsatolására.
Bírósági forrásból úgy értesültünk, hogy a Világszövetségének az elmúlt öt évben hozott összes küldöttgyűlési határozatát megtámadták. Ezek között van kizárás, alapszabály ellenes működés vagy olyan döntés, ahol nem engedték be a küldötteket. A társadalmi szervezet 10 éve nem kap állami támogatást, de van egy értékes, Benczúr utcai székháza.
