Hajdú-Bihar megye 541 ezres népességéből a hiteleiket 90 napnál régebben nem fizetők száma megközelíti az öt és fél ezret, és nagyjából ugyanennyi a már régebben felmondott hitelszerződések száma. Ez, átlagos négyfős családokkal számolva 44 ezer embert jelent, és körülbelül kétszer ennyien vannak azok, akik egyéb hiteltartozás vagy közüzemi tartozás miatt kerültek nehéz helyzetbe, vagy esetleg már végrehajtás is indult ellenük.
Az önkormányzatokat valószínűleg meglepetésként fogja érni tavasszal a kilakoltatások és az árverések nagy száma, ezért már most számba kellene venniük mindazon szociális bérlakásokat, és egyéb ingatlanokat, ahol a bajba jutottakat elhelyezhetik - írja a Hajdú-Bihari Napló Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodájának ügyvezetőjének tájékoztatása alapján.
A megye aprófalvas részein elsősorban a közüzemi tartozások okoznak gondot. A közvetlen veszélyben levők száma megyei szinten a lakosság nagyjából tizenöt százalékára tehető. Debrecen és Hajdúszoboszló kivételével a térség nem fejlődik. A lakosság jelentős hányada él segélyekből, a közüzemi tartozásokat, a többségében szociálpolitikai kedvezménnyel vásárolt lakások hiteleit képtelen fizetni írja a lap.
FH

