Az nem hazaárulás, hogy az MSZP szóvá teszi a véleményét Európában, az már annál inkább, amit a Fidesz Magyarországon csinál – erről Szanyi Tibor az MSZP elnökségi tagja beszélt az Egyenes Beszédben. A politikus szerint a kormány felelőtlen gazdaságpolitikájával padlóra küldi az országot. A pékek akár tönkre is mehetnek, hiszen a multinacionális cégek lefelé nyomják az árakat a különadók miatt – magyarázta Szanyi Tibor.
A szocialista képviselő példaként említette az önkormányzatokat, ahonnan szerinte nyakló nélkül viszik ki a pénzt, miközben iskolákat kell bezárni. Kósa Lajos kijelentésével kapcsolatban pedig azt mondta Szanyi: nem lejárató kampányt indítottak a kormány ellen, csak egy 15 oldalas dokumentumot juttattak el az Európai Parlament képviselőihez, amelyben a szocialisták és a világ véleményét szedték össze a magyarországi kérdésekkel kapcsolatban.
atv.hu

