A strukturális reformok szükségessége kapcsán rendszeresen felmerül a rokkantnyugdíjasok ügye, ugyanis a hasonló fejlettségű országokhoz képest Magyarországon arányaiban sokkal több a rokkantnyugdíjas. A Policy Agenda azt vizsgálta, mekkora a kormány mozgástere ebben a kérdésben.

Kik a rokkantnyugdíjasok?

Rokkantnyugdíjas alatt a hétköznapi szóhasználat azokat az embereket érti, akik a nyugdíjkorhatár elérése előtt egészségkárosodás miatt inaktívvá, azaz részben vagy egészben munkaképtelenné válnak. Számukra az állam négy különböző jogcímen adhat támogatást (természetesen nem egyszerre), attól függően, hogy milyen mértékű az egészségkárosodás mértékében, azaz a munkaképességre való alkalmasság az alapvető szempont.

Érdemes egy pillantást vetni arra, miként változott eme társadalmi réteg nagysága az utóbbi években. 2008 elején még 658 ezren, 2009 januárjában pedig 640 ezer ember részesült ilyen módon ellátásban, mára viszont 100 ezerrel kevesebben, 565 ezren vannak azok, akik rokkantsági nyugdíjat, rehabilitációs járadékot, egészségkárosodott személyek szociális járadékát, vagy rokkantsági járadékot kapnak.

A csökkenés 80 százalékát a rokkantsági nyugdíjban részesülők számának mérséklése hozta. Ami mögött egy nagyon jelentős változás áll – hogy akkor mégsem váltott ki komoly politikai ellenállást, az annak tudható be, hogy a vizitdíj is ugyanebben az időszakban vezették be.

A teljes kasszát nézve látható, hogy nagyon jelentős összeget költ a költségvetés azokra, akik az egészségkárosodásuk miatt nem tudnak dolgozni. Amennyiben nem nézzük azokat, akik rokkantnyugdíjat kapnak, de már elérték a nyugdíjkorhatárt (esetükben fel sem vetődhet az ellátás megvonása, vagy a munkaerőpiacra való reintegrációjuk), akkor azt látjuk, hogy a költségvetés majd 400 milliárd forintot tervezett ilyen jogcímen erre az évre.

Az összeg jelentős, de az egyén szintjén ezek az ellátások nagyon alacsonyak, főleg az egészségkárosodottak szociális járadéka esetében, vagy a rokkantsági járadék esetében. Az ő esetükben a megélhetésre sem elegendőek (átlagosan 30-33 ezer forint körüli havi ellátás).

Rokkantsági nyugdíjrendszer: túl a reformon

2008-tól kezdve megváltozott a rendszer szemlélete. Korábban ugyanis az egészségkárosodás mértékét vizsgálták, és ez alapján döntött az állam arról, hogy ad-e ellátást. Ezt az elvet cserélték fel arra, hogy a rokkantsági nyugdíj kérelem beadásakor azt vizsgálták, mennyi munkaképessége maradt a kérelmezőnek. Azaz, képes lehet-e a munkaerőpiacra való visszatérésre. Ezért jelentősen szigorodott az orvosi vizsgálati rendszer, amely próbálta a potyautasokat kiszűrni, mivel szakértők szerint nem kevesen kaptak/kapnak rokkant nyugdíjellátást olyanok, akik igazából nem lennének erre jogosultak.

A vizsgálat eredménye alapján két csoportra bontották a kérelmezőket. Egy részüknél olyan fokúnak tűnt az egészségi állapot változása, ami lehetetlenné tette számukra, hogy dolgozzanak, a másik csoportba azok kerültek, akiknek az állam próbált segíteni az elhelyezkedésben, mivel részben munkaképesnek tartották őket. A második csoport mintegy ösztönzésként már nem is rokkantsági nyugdíjat, hanem rehabilitációs járadékot kapott. Ez a járadék már csak meghatározott ideig jár (legfeljebb három év), és része egy olyan program, melynek célja, hogy segítsen visszakerülni az egyénnek a munkaerőpiacra, például új szakma elsajátításával.

Az is lényeges változás volt, hogy nem csak azokat vizsgálták meg az új szempontok szerint, akik frissen kérvényezték a rokkantellátást, hanem fokozatosan az összes korábban a rendszerbe került ember munkaképességét is felülvizsgálták.  Jelentős változás volt, hogy újraszabályozták a rokkantnyugdíj melletti munkavégzés kérdését. A társadalom igazságérzetét olykor jogosan bántotta, hogy voltak olyanok, akik a biztosnak számító rokkantnyugdíj mellett ugyanúgy dolgoztak, akár idénymunkában, akár folyamatosan, mint a többi munkavállaló. A rokkantsági rendszer reformja során ezt is módosították, és jövedelemhatárhoz kötötték a munkavégzést, valamint jelentős szankciókat helyeztek kilátásba a szabályok megsértésének esetére.

Ezen intézkedéseknek tudható be, hogy egyre kevesebben kerülnek be a rokkantsági rendszerbe, vagyis egyre kevesebben választják ezt a lehetőséget a munkanélküliségből való menekülésre.  Az új belépők száma 2004-ben még 76 ezer fő volt, ez 2009 végére 49 ezerre csökkent. (2010-ben az első háromnegyedév adatai alapján némi növekedés tapasztalható.) Ehhez társul, hogy a már ellátásban részesülők közül is sokan estek ki a rendszerből, illetve a nyugdíjkorhatár elérésével lényegében végleg inaktívvá váltak a munkaerőpiacon.

Mit tehet a kormány, mekkora a mozgástér?

Miután 2008-ban került bevezetésre az új rendszer, ezért újabb drasztikus beavatkozás nehezen képzelhető el ezen a téren. Természetesen kerülhet olyan helyzetbe a kormányzat, hogy a rokkantnyugdíj rendszer kapcsán is a költségvetési kiadások mérséklését szolgáló hitelesítő lépéseket kell tennie. Megvizsgáltuk, hogy egy ilyen esetben milyen alternatívák állnak rendelkezésre.

Politikai kommunikációban jól hangzik, ha a kormány szigorúbb ellenőrzést rendel el a már rokkantellátást igénybe vevők körében. Ez jelentheti egy újabb felülvizsgálatát azoknak, akik számára az orvosi bizottságok megállapították az ellátást, de a nyugdíj melletti munkavégzés ellenőrzése is szigorúbbá válhat. Ennek pénzügyi hatása nehezen számszerűsíthető, ráadásul a végrehajtás során keletkezhet olyan helyzet, amely a közvélemény előtt negatív megvilágításba helyezi az egész intézkedéssorozatot. Ugyanakkor a kormány iránti nemzetközi befektetői bizalom erősítését szolgálhatja egy ilyen lépés.

A másik lehetőség az induló rokkantnyugdíjak mérséklése. Vagyis akik mostantól kapnak rokkantsági ellátást, azok számára már alacsonyabb összegű nyugdíj kerül megállapításra. Most 70 ezer forintot kap havonta átlagosan az, aki rokkantnyugdíjas vagy rehabilitációs járadékos. Ha átlagosan mondjuk 10 százalékos havi nyugdíjcsökkentéssel számolunk az új belépők számára, akkor kiderül, hogy ez csak körülbelül 3 milliárd forint éves megtakarítást jelentene a bevezetés évében, ami költségvetési szempontból elhanyagolható, politikai kára viszont jelentős. Magyarán ez a lépés igazából prezentációs jelleggel bírna, amely szintén a kiadáscsökkentési szándékot bizonyíthatná a nemzetközi piacok felé.

A harmadik lehetőség a már megállapított nyugdíjak csökkentése. Ez biztosan komoly felháborodást váltana ki a közvélemény körében, és olyan lépés lenne, amely kapcsán azonnal szociális érzéketlenséggel vádolhatnák a kormányt. Ezt eddig minden alkalommal kerülte a Fidesz, és nem várható, hogy egy ilyen érzékeny kérdés kapcsán akar frontot nyitni a társadalom széles rétegével.

A Policy Agenda a tények ismeretében nem lát olyan mozgásteret, amely érdemi költségvetési kiadáscsökkenést hozhatna a rokkantnyugdíjak területén. Ugyanakkor a februárban bejelentendő kiadáscsökkentési csomagnak szinte kötelező eleméként része kell, hogy legyen a rokkantság területét érintő intézkedési csomag. Ez a lépés leginkább arra szolgálhat, hogy hitelesítse a strukturális reformprogramot.