Amikor az Európa Tanácsban Magyarországot bírálják, akkor senki sem akarja földbe döngölni az országot és a kormányt, egyszerűen segíteni akarnak – ezt Eörsi Mátyás az Európa Tanács volt frakcióvezetője mondta az Egyenes Beszédben. Hozzátette: a konzervatívok frakcióvezetője például azt mondta, örült a Fidesz választási győzelmének, és most is támogatja a pártot, de tény, hogy azóta túlléptek néhány határt.

Eörsi Mátyás szerint viszont annak a moldáv kommunista hozzászólónak is igaza volt, aki a médiatörvényt bírálta. Az Európa Tanács korábbi frakcióvezetője ugyanakkor hiányolta, hogy sem az MSZP, sem pedig az LMP képviselői nem voltak jelen a vitán. Ha a hazai ellenzék nem foglalkozik a magyarországi eseményekkel, akkor egy svéd néppárti képviselő minek törje magát – tette hozzá Eörsi Mátyás.

atv.hu