Még most is hurcolkodnak az emberek Kulcson. A löszfal még a hét elején csúszott meg. Egy asszony fedezte fel, hogy baj van. Először azt hitte, csőtörés miatt nincs víz, aztán látta, hogy megnyílt a föld. Egy éjszaka alatt 70 centis szakadék keletkezett, másnap pedig tovább mozdult a fal. „Egy olyan hang volt, amire azt hittem először, hogy repülő. Mondom: ez túl alacsonyan jön. És akkor észleltem az úttest alatt egy morgást. Egy félelmetes morgás vonult végig, ami aztán elhalt, és utána a Hullám utca recsegése, ropogása, a fémkerítéseknek a szakadása hallatszott”- mesélte élményeit Juhász-Dóra Ferencné.

Azóta folyamatosan érkeznek az adományok. Nemcsak ételt, hanem lakásokat is felajánlottak a falubeliek, a szomszéd település, Rácalmás pedig 3 millió forint gyorssegélyt küldött. Most a mentés a legfontosabb – mondta a polgármester, az állami segítségről jövő héten tárgyalnak majd. Korábban egyébként már próbálták volna stabilizálni a területet, de nem volt rá pénz. „Pályáztunk tavaly is, sőt két éve megcsináltattuk a tervet, hogy mit kéne, hogy kéne. Borítékolva volt, le volt írva, hogy mi fog történni. Ez most bekövetkezett. Két héttel ezelőtt beadtuk a pályázatot, de ez most már okafogyottá vált”- mondta Kiss Csaba.

A szakemberek szerint a Duna mozgása miatt tovább fog csúszni a fal. A munkák elvégzéséhez 100 milliós nagyságrendű összeg kellene. Az omlás három utcában összesen több mint 90 házat veszélyeztet. Az egyik utca 38 házát meg lehetne menteni, ehhez a löszből ki kellene engedni a vizet és vasbetonhorgonnyal megerősíteni a talajt. Ez viszont csak másik két utca 53 házának lebontása után lehetséges.