„A Médiatanács a Tilos rádió ügyében indított közigazgatási eljárást megszűnteti. Megállapítja, hogy a Tilos Rádió nem követett el jogsértést” – nyilatkozta Kiricsi Karola, a Médiatanács szóvivője.
Kiemelt figyelmet fordít a RTL Klub Való Világ című műsorára a Médiatanács. A testület ugyanis naponta 5-10 panaszt kap a műsor miatt. Ha a csatorna bírságot kap, a bíróságnak harminc napon belül kell döntenie a médiatanács határozatának felülvizsgálatáról. A médiatörvény szövegében azonban még soron kívüli eljárás szerepelt.
A médiatörvény hatásainak megvilágításáról közmeghallgatást tartottak kedden az Európai Parlamentben is, amelyen a magyar kormány nem képviseltette magát. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja szerint az Európai Parlament liberális frakciója súlyosan megsértette a véleménynyilvánítás szabadságát. A közlemény szerint ugyanis a magyar kormány ismételt hivatalos kérésének ellenére sem biztosították azt, hogy a kormány képviselői részt vehessenek a vitában. A liberális frakció azt mondja: a fenntartottak egy helyet a magyar kormány képviselőinek, de senki nem ment el.

