Az intézet volt sajtófőnöke 1,7 milliós szakértői szerződést kapott a Közigazgatási Minisztériumtól (KIM), és a Nézőpont két elemzője is a KIM-hez került tavaly júniustól. Az intézet egyik leányvállalata pályáztatás nélkül kapott 10 milliós szerződést négy hónapos sajtófigyelésre és elemzésre.

Ez annél is érdekesebb a Blik szerint, mivel ez a cég nem számít túl nagy múltú vállalkozásnak: 2010. május 28-án jegyezték be és 3 hónappal később már el is nyerték a kormányzati szerződést. Ennél a leányvállalatnál dolgozott egyébként a KIM vezetőjének, Navracsics Tibornak az unokaöccse, az anyacégnél, a Nézőpont Intézetnél pedig a miniszter felesége volt munkatárs.