A rendőrség is vizsgálja, miért halt meg az a nő, aki ikerterhesen lett rosszul, majd életét vesztette Tárnokon szombaton.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap közölte az MTI-vel, hogy az érdi rendőrkapitányság is vizsgálatot indított az ügyben közigazgatási eljárás keretében. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a szombat délutáni tárnoki tragédia helyszínén a rendőrségi helyszíneléskor - az orvosi vizsgálat alapján - csupán annyi derült ki, hogy a várandós nő eddig ismeretlen okból lett rosszul, illetve hogy kizárható az idegenkezűség.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója vasárnap tudatta az MTI-vel, hogy a mentőket szombaton 17 óra előtt riasztották Pest megye egyik településére egy ikerterhes nő rosszullétéhez. A beteg légzése és vérkeringése leállt, ezért a mentők azonnal megkezdték az újraélesztést, majd helyszíni császármetszés után folytatták a harcot az újszülöttek életéért is.
A küzdelemben több speciális mentőegység és egy szülész-nőgyógyász orvos is részt vett. Az anya életét nem lehetett megmenteni, a csecsemőket azonban sikerült kórházba szállítani - tartalmazza a mentőszolgálat közleménye, amely kitér arra is, hogy az anya halálának okát igazságügyi orvosszakértői vizsgálat fogja tisztázni.
A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy az egyik újszülött életét vesztette, a másiknak pedig kritikus az állapota.

