A köztársasági elnök először angolul köszöntötte az európai uniós ügyekkel foglalkozó újságírókat. Schmitt Pál ezután már magyarul az uniós elnökség feladatairól beszél és az új alkotmány előkészítése mellett a sokat vitatott Médiatörvényről is szólt.
A köztárasági elnök szerint sokan a szöveg ismerete nélkül kritizálták a jogszabályokat, de hozzátette, ha kell módosítják a törvényeket.
„Magyarország minden cselekedetét a közös európai mércéhez méri, így amennyiben a törvény szövege ennek nem felelne meg, nyitottak vagyunk annak átgondolására” – fogalmazott a köztársasági elnök.
Amíg a köztársasági elnök a külföldi újságíróknak magyarázta a változásokat a szocialisták elnöke újabb kritikát fogalmazott meg.
Mesterházy szerint „Schmitt Pál nem olvasta a törvényt”. A párt elnök úgy véli az államfőnek előzetes normakontrollt kellett volna kérni a jogszabályok kapcsán.
„Schmitt Pál megint, ahogy látom sármőrként működik, nem az alkotmányosság őreként. Nem tölti be azt a funkciót, amire egy köztársasági elnököt általában választanak egy demokráciában, nem tudnám másként minősíteni, mint hogy nem látja el a feladatát megfelelően” – mondta Mesterházy Attila.
A szocialista párt elnöke hozzátette, a köztársasági elnök súlyos hibát vétett azzal, hogy figyelmen kívül hagyta a korábban a médiatörvény ért nemzetközi kritikákat.

