Az összevonástól azt remélik, hogy hatékonyabb, ezáltal pedig olcsóbb lesz a megaszervezet működése. Varga Árpád, az APEH elnökhelyettese szerint több ügyet tudnak majd elindítani, így több hátralékot tudnak behajtani. A működés egyébként a várakozások ellenére valószínűleg nem lesz majd olcsóbb, mivel az összevonás után nem lesznek elbocsátások.
„A Nemzeti Adó és Vámhivatal voltaképpen egy háromágú szervezet lesz. Lesz egy adóztatási szakterület, lesz egy vámigazgatási szakterület és lesz egy bűnügyi szakterülete” – mondta Burillák Attila, az APEH szóvivője.
Az összevonás 3 és fél milliárd forintba kerül. A Nemzeti Adó és Vámhivatal 23 ezer munkavállalót foglalkoztat majd.

