Megszavazta a nettó 771 millió forintos támogatást a Fővárosi Közgyűlés a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-nek a szerdai rendkívüli ülésen. A társaság idei közszolgáltatási feladatainak ellentételezésére, szolgáltatási díjként kapja az összeget.
A BGYH lejárt szállítói tartozásainak állománya december 16-án elérte a 451 millió forintot, év végére pedig 560 millióra növekedhet. Amellett, hogy a veszteséges működés hosszú távra szóló komoly kockázatot jelent, a vállalat a már megnyert pályázatainak önrészét sem tudja előteremteni, így összességében 1,4 milliárd forint támogatás veszhet el.
A közgyűlési döntés értelmében a társaság 711 millió forint plusz áfa, vagyis 888 millió 750 ezer forintot kap. Ezzel kezelni lehet a lejárt szállítói állományt, és jut fedezet a már megnyert pályázatok önerejére. Előbbire 294 millió, utóbbira 417 millió forintot fordíthatnak. A szavazáson 27-en nyomtak igen gombot, az LMP három képviselője pedig tartózkodott.
Tarlós István bejelentése szerint a BKV-n és a BGYH-n kívül még két cég lehet csődközelben, a szippantást végző Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft., valamint a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. Kérdésre válaszolva közölte azt is: még nem dőlt el véglegesen, hogy a fővárosi kórházak a jövőben hová fognak tartozni, így az sem, hogy amennyiben az önkormányzatnál maradnak, akkor létrehoznak-e egy holdingot.
"Valamilyen formában talán igen" - fogalmazott Tarlós István.
FH / MTI

