Beiktatták hivatalába Polt Pétert – a régi-új legfőbb ügyész, aki 2000 és 2006 között már irányította a legfőbb vádszervezetet, most kilenc éves mandátumot kapott. A ceremónián Kövér László arról beszélt, hogy az előző kormányok alatt a közjog egyetlen ága sem maradt érintetlen, így a jogállamiság helyreállításához pedig most mindenkinek a támogatására szükség lesz. De csillantotta meg a reményt a házelnök ön már küzdött a bűn ellen és helytállt”.

És bizony Kövér szerint az utóbbi hónapokban ugyan számtalan riogatást lehetett olvasni arról, hogy politikai irányítás alá helyezik az ügyészséget, erről szó sincs: a kormánypárti törvénymódosítások nyomán, az ügyészség függetlensége nem csorbult, hanem erősödött. (Ami a módosításokat illeti: Polt Pétert már nem lehet interpellálni az országgyűlésben, illetve az ügyészség több pénzből és nagyobb létszámmal dolgozik).

A legfőbb ügyész szerint az általa vezetett szervezet feladata a törvények tisztelete, az alkotmányosság védelme, a jogállam megtartása és továbbépítése. Az uniós elnökség pedig további feladatokat ró majd a szervezetre. „Mi leszünk a motorja annak az ügyészi integrációnak, koordinációnak, amely az Európai Unió összérdekeit hivatott szolgálni, nem feledve azt, hogy a nemzeti érdekek is részei ennek az összérdeknek”, ígérte Polt.