A távhőszolgáltatási díjkompenzáció összege évi 36 ezer forintra nő az eddigi 27800 forintról. Ezen túl a téli kiegészítő támogatás 16 ezer forint, így összesen 52 ezer forintot kapnak jövőre a rászorulók. A támogatásra azok a fővárosi családok jogosultak, ahol az egy főre eső havi jövedelem a 65 ezer forintot nem haladja meg. Az egyedül élőknél és a gyermeküket egyedül nevelőknél ez a jövedelemhatár 70 ezer forint. Eddig 60 ezer, illetve 65 ezer forint volt a határ.
A víz-csatorna-szemétdíj kompenzáció évi 24 ezer forintra emelkedik az eddigi 21600 forintról. A 12 ezer forintos kiegészítő téli támogatással együtt az összeg évi 36 ezer forint. Ezt a támogatást szintén azok a fővárosi családok kaphatják meg, ahol az egy főre eső havi jövedelem a 65 ezer forintot nem haladja meg. Az egyedül élőknél és a gyermeküket egyedül nevelőknél ez a jövedelemhatár 70 ezer forint. Itt is 60 ezer, illetve 65 ezer forint volt eddig a határ.
Az önkormányzat célja, hogy a támogatások segítségével a rászorulók ki tudják fizetni a közüzemi díjakat, és a legalacsonyabb jövedelmű budapesti családokat megvédjék az eladósodástól.
A kompenzációkat 1999 óta folyósítják a fővárosban, idén csaknem 29 ezer budapesti háztartás vette igénybe.
A képviselők azt is megszavazták, hogy ne legyen szabad dohányozni a busz-, és villamos-megállókban.

