Megkezdődött Stohl András büntetőpere. A színész-műsorvezető még május 8-án okozott balesetet, amelyben egy ember súlyosan, egy másik pedig könnyebben megsérült. A mai tárgyaláson Stohl András elismerte bűnösségét és azt is, hogy a balesetet megelőzően alkoholt és kábítószert (kokaint) fogyasztott.
A május 8-án Stohl András a megengedettnél gyorsabban hajtva Fót közelében nekiütközött a vele szemben szabályosan közeledő másik két autónak. Az ütközés következtében egy ember súlyos, egy másik pedig könnyű sérülést szenvedett. Stohl a balesetet követően elhagyta a helyszínt, a rendőrök később otthonából előállították.
Óriási sajtóérdeklődés kísérte a mai tárgyalást. Stohl András ügyvédjével érkezett a tárgyalóterembe, fotósok és kamerák gyűrűjében.
„Rettenetesen sajnálom, ami történt és természetesen mindent vállalok, amit a bíróság kiszab” - így kezdte Stohl András beszédét. Mint mondta, hibázott, amikor tudatmódosító szerek hatása alatt vezetett. A tárgyaláson is elhangzott, hogy az ismert színész-műsorvezető komoly mennyiségű alkoholt fogyasztott.
-Azt mondta, hogy vezető képes állapotban éreztem magam? – kérdezte a bíró.
-Igen – válaszolta Stohl.
-Mondja ezt másfél liter bor, egy deci whiskey és egy csík kokain elfogyasztását követően.
-Igen.
-Maga szerint akkor a baleset miért következett be?
-Azért mert rosszul mértem fel a helyzetet és nem voltam olyan állapotban, hogy elvezessek egy autót.
-Miért hagyta ott a helyszínt?
-Nem tudok rá magyarázatot adni, ha tudnék, sokkal könnyebb lenne a lelkemnek.
A tárgyalás későbbiekben tanúk meghallgatásával folytatódik.
Stohl egy újságírói kérdésre, miszerint mitől fél a legjobban, rövid gondolkodás után azt válaszolta: a lelkiismeretemtől.
