Munkásőr emlékérem, munkásőr egyenruha, Kádár-póló, vörös ing, és munkáspártos szaloncukor. Ez nem egy időutazás, hanem a Munkáspárt 23. kongresszusa volt szombaton. Azért már nemcsak sült csirkét, hanem sushit is tálaltak a vendégek. A küldöttek egyébként elnököt választottak, egy jelölt volt csak, Thürmer Gyula, de ez láthatóan senkit sem zavart. „Ő, aki a legalkalmasabb, ő a legrátermettebb és mi töretlenül bízunk benne”- mondták. „Ez csak nálunk szokás, hogy azt mondják, hogy nem tudunk más elnököt. Tudunk, csak nem akarunk, mert a Thürmer az isten”- tette hozzá egy másik küldött.

A Munkáspárt a megújulást célozta meg, a régi-új elnök szerint ebben még az ő személye sem lehet akadály. „Van még az országban egy politikus, aki ugyanúgy 20 éve elnöke a pártjának, neki már bejött, ő ma Magyarország miniszterelnöke. Nekünk is be fog jönni”- jelentette ki Thürmer, majd hozzátette: nagyon szeretne miniszterelnök lenni. A Munkáspárt szerint bizonytalan helyzetben van az ország, és ha az adósságteher ráhullik Magyarországra, akkor készen kell állniuk. Thürmer Gyula radikálisabbá és fiatalabbá szeretné tenni a pártot.