Harminc év helyett legkorábban negyven év múlva szabadulhat a fegyházból a móri bankrablás miatt rács mögé került Weiszdorn Róbert, így súlyosbította csütörtökön büntetését a fővárosi ítélőtábla. Nyolc éve a móri Erste bankban nyolc embert gyilkoltak meg, majd 7 millió forinttal távoztak.
A rablás miatt először Kaiser Edét és Hajdú Lászlót ítélték el. Majd egy 2003-ban meggyilkolt postás gyilkosa után nyomozva a rendőrség egy bejelentés kapcsán ruhát, fegyvereket, és lőszert talált a tarjáni erdőben elásva. A lőszerek a móri gyilkosságnál használt fegyverből származtak. Újabb véletlen, hogy jelentkezett egy férfi, aki a tudósításokat látva emlékezett, hogy egy ismerősétől valaki fémkeresőt vásárolt. Négy évvel a mészárlás után még megvolt a férfi telefonszáma. A mobilhívások alapján jutottak el végül Nagy Lászlóhoz és Weiszdorn Róberthez. Pedig Nagy Lászlót rögtön a rablás után gyorshajtás miatt még Móron megbírságolták a rendőrök, majd elengedték, mert a bankhoz riasztották őket.
Csütörtökön csak Weiszdorn Róbert állt az ítélőtábla elé, Nagy László a börtönben öngyilkos lett. Weiszdorn az utolsó szó jogán bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól, saját családjától, a maga és Nagy László nevében is. „Soha nem akartam és nem is öltem meg se egy embert, se több embert. Nagyon sajnálom, hogy ez a súlyos tragédia megtörtént, bárcsak ne így történt volna”- mondta.
Az ítélőtábla szerint Weiszdorn mind a nyolc ember meggyilkolásában társtettes volt, ő maga most is tagadta, hogy ölt volna Móron, a biztonsági őrre viszont ő lőtt rá, majd az ajtóban felügyelt, és elküldte az érkező ügyfeleket. „A vádlott és bűntársa előzetesen lőgyakorlatokat tartottak, terepszemlével felmérték a helyszínt, a bank biztonsági rendszerét, személyzetét. Weiszdorn Róbert előzetesen a biztonsági őr érzetét keltő ruhát vett fel, ezek után semmiben nem álcázták külsejüket”- magyarázta Lassó Gábor bíró, majd hozzátette, a kibiztosított fegyvereken hangtompító volt, tehát készülhettek a vérengzésre. Az ügyvéd szerint Weiszdorn nem lehet társtettes. „Nagy Lászlónak lehetett előre kitervelt emberölési szándéka, mint ahogy ő szisztematikusan mind a 8 áldozatot ki is végezte abban a bankfiókban, de ez nem az én ügyfelem volt”- mondta Lichy József. Ezért a legfelsőbb bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.

