Több százan tiltakoztak két hete a Kossuth téren a magánnyugdíj-pénztári befizetések eltérítése miatt. Már akkor megígérték: nemtetszésüknek többször hangot fognak adni. Legközelebb vasárnapra szerveznek demonstrációt. „A józanész nevében kérjük, hogy ne fogadják el hétfőn a törvényeket, mert az hatalmas politikai kockázatot visz az emberek magánéletébe, márpedig abból jobb lenne, ha a politika kivonulna”- fejtette ki Gulyás Mihály szervező.

A Stabilitás Pénztárszövetség pedig sürgősségi eljárást kér az Alkotmánybíróságtól a változások miatt. Szerintük ugyanis visszafordíthatatlan folyamatot indít el, ha nem tűzik mielőbb napirendre a kérdést. Már csak azért is, mert számításaik szerint a portfóliók többségénél 2-3 százalékos reálhozamot értek el. Ezt támasztják alá egyébként a PSZÁF számítása is. „Csaknem 125 milliárd forint hozamot produkáltak a magánnyugdíj-pénztárak a harmadik negyedévben, ezzel az idén már 240 milliárd forintnál is többet nyertek a "nyugdíjtőzsdén" a tagok”- magyarázta Binder István, a PSZÁF szóvivője.

Rogán Antal szerint azonban hiába a nyereség, az úgysem a tagoké. A politikus egy interjúban úgy fogalmazott: „még ma is sokan gondolják azt Magyarországon, hogy ez az ő saját megtakarításuk. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezt a pénzt az emberek nem használhatták fel bármikor, bármire.”

Róna Péter szerint a költségvetés belső egyensúlya nem javul, hanem romlik a változások következtével. A közgazdász szerint a magánpénztárakból származó bevétel csak átmeneti könnyítés a költségvetésnek, ebből azonban 2011 végére már nem lesznek tartalékok. „A magánnyugdíj-pénztárak pénzének egy jelentős része a folyó kiadások fedezetére fog szolgálni és el lesz költve”- vélekedett Róna. A szakember szerint a jövő évi büdzsé tervezete sürgősen átfogalmazásra szorul.