Nőtt a korrupció Magyarországon az elmúlt 3 évben, a megkérdezettek 75%-a ezt mondta a Transparency International elemzésében. Ez egész Európában a második legrosszabb arány, Románia után. A válaszadók a pártokat tarják a legkorruptabbnak, őket az üzleti szektor képviselői követik. Világviszonylatban a rendőrségnek fizetik a legtöbbet, míg a magyarok az egészségügyben találkoztak a legtöbbször a korrupcióval. Tavaly 100-ból 18 beteg adott hálapénzt, idén már 26. Míg 10-ből 9-en azt mondják, jelentenék, ha korrupcióval találkoznak, az érintettek 63%-a mégsem hozta nyilvánosságra, mit tapasztalt. Szakértők szerint ennek elsősorban a jogszabályi környezet az oka és az, hogy sem jogi segítséget, sem anyagi támogatást nem kapnak az úgynevezett közérdekű bejelentők.

2009 őszén ugyan a parlament elé került egy korrupcióellenes törvénycsomag, az a hivatal, ahová a közérdekű bejelentéseket tennék, nem jött létre. A kormány most az ügyészségek megerősítésével, a büntető-törvénykönyv módosításával, a közigazgatás átláthatóbbá tételével és a közpénzek alkotmányba foglalt védelmével harcolna a visszaélések ellen. „Amikor korrupcióról beszélünk, valaki úgy tesz magánhaszonra szert, hogy az egész országot megkárosítja. Ezért a legveszélyesebb a korrupció, hiszen minden ott kihúzott 10 millió forint, mindnyájunk zsebéből kihúzott 1-1 Ft-ot jelent”- magyarázta Rétvári Bence államtitkár.

Az LMP közben két javaslatot is a parlament elé terjeszt. Az egyik törvénymódosítás a közérdekű adatok közzétételének elmulasztását büntetné. A másikkal azt szeretnék megakadályozni, hogy a szabálysértő, megbírságolt cégek szétválással megszabadulhassanak a következményektől.