Bátorságért Érdemjelet adományozott szerdán a belügyminiszter két állampolgárnak, akik önfeláldozó módon léptek fel bűncselekmények elkövetőivel szemben, Pintér Sándor tíz rendőrt is elismerésben részesített, akik a napokban történt veszélyes bűncselekmények megakadályozásában kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
A minisztériumban rendezett ünnepségen Pintér Sándor azt mondta: egyre nagyobb az állampolgári igény arra, hogy az országban rend legyen. "A Belügyminisztérium az elmúlt időszakban példáját adta annak, hogy ezt meg lehet teremteni. Példáját adta a törvényhozásban, hisz a kis súlyú bűncselekmények (...) tekintetében az elzárást lehetővé tette, elősegítve ezzel a rendőri munkát. Ennek az elvárásnak megfelelve a nagyobb, az emberi élet kioltására irányuló bűncselekmények tekintetében is megfelelő választ adtunk, hiszen a három csapás törvényét életbe léptettük" - fogalmazott Pintér Sándor.
MTI

