A szolgáltatók mindenképpen kétjegyű, tíz százalék feletti emelést tartanak indokoltnak. Sajtóhírek szerint a megbeszéléseken felmerült a kétblokkos tarifarendszer bevezetése is, ami azt jelentené, hogy csak az évi átlag mintegy 1200 köbméter feletti gázfogyasztás esetében emelnék a tarifákat. Az értesüléseket sem a szolgáltatók, sem a kabinet nem akarta kommentálni.
Hegedűs Miklós GKI ügyvezető igazgatója azt mondja, az olaj árának emelkedése, valamint a dollár erősödése a forinttal szemben körülbelül 6-7 százalékos emelést indokol. Ez azonban a szolgáltatók szerint még nem fedezné a moratórium miatti kieséseket.
„Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor körülbelül a 6-7 százalékos költségemelkedésen túl további 6-7 forintos emelkedés adódik, ami együttesen 10-12 százalékos áremelést indokolna” – tette hozzá Hegedűs.
Míg a gáz ára emelkedik, addig a távhő ára biztosan nem változik decembertől, a közgyűlés ugyanis meghosszabbította az erre vonatkozó moratóriumot.

