19:01
Ki kell várni Matolcsy vízióit

Akiknek ugyan jó az egykulcsos adórendszer, de a leszakadt vidékeket végképp "szegregálja". Legalábbis addig, magyarázza Vágó, amíg kiderül, hogy Matolcsy gazdasági víziói életképesek-e. Az más kérdés, hogy mire kiderül, hatalmas lyukak tátongnak majd a költségvetésen, amiket megint csak a kiszolgáltatottaktól elvett pénzekkel lehet majd betömni. Úgyhogy az LMP nem támogatja a büdzsét.

18:58
Egyéb prioritások

A szintén költségvetési bizottsági különvéleménynek hangot adó Vágó Gábor szerint az LMP szereti az úttörő-gazdaságpolitikát, de ez csak vudupolitika. Vudupolitika, mert azt állítja a költségvetés, hogy benne van 400 ezer munkahely, de jó, ha 100 ezer van benne. És különben is a kormány az IMF sokat bírált útját járja: ugyanis először megszorítja a humánpolitikai és a közszolgáltatási oldalt, aztán ha elég pénzt felhalmozott, és még futja, végrehajt pár reformot. Ha Orbán Viktor, mondta Vágó, úgyis szeret keleti példákra hivatkozni, akkor nézze meg az ázsiai kistigriseket, ezek az országok az oktatásba nyomtak rengeteg pénzt, nem a gazdagokba.

18:48
A gyerekeknek sem jó

És emelkedik a gyermekétkeztetés díja, emelkednek az óvodai költségek - ez azok számára persze nem jelent gondot, akik több százezres havi nettó mellett a teljes, a gyermekek után járó adókedvezményt képesek igénybe venni, ám a legtöbb család megsínyli. Úgyhogy az MSZP nem támogatja a költségvetést.

18:45
Államosításra épül

Az MSZP szerint ez egy felelőtlen költségvetés, ami államosításra épül, miközben a munkavállalók 90 százaléka rosszabbul jár. Ha nem is az adókon, az árakon bizton megérzi majd a polgár. Munkahelyből sem lesz több, ugyanis az "Út  a munkába" programot nemzeti közmunkaprogramra változtatta át a kormány, és ez a projekt még hosszú ideig nem lesz életképes. Miközben a szociális szférát súlyos tízmilliárdokkal kurtítja meg a kabinet, a normatívák nem emelkednek (tehát reálértéken csökkenek) - kivéve az egyházi intézmények esetében.

18:42
Lopakodó költségvetés

Ráadásul Nyikos arra jut, hogy az államháztartási törvény n preambulumának szinte egyáltalán nem felel meg a büdzsé - többek között azért mert meglehetősen nehéz lesz ellenőrizni. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a kormány titkolja a részleteket, például dologi kiadások címszó alatt szerepeltet 10 milliárd forintot, és senki sem tudja, hogy ez autóbeszerzést vagy tollvásárlást jelent.


18:39
A Jobbik nem érti

Nyikos azt sem érti, hogyha az államigazgatásból elküldenek mintegy 30 ezer embert, miképp keletkezik ennyi új munkahely a versenyszférában (mert a sokat dicsért adórendszer a jobbikos politikus szerint nem teremt munkahelyeket). Egyébként Nyikos számára az sem derül ki, hogy az elbocsátások és intézmény-összevonások miért növelnék automatikusan a közigazgatás hatékonyságát.


18:35
Még a parasztgazdák is tudják

A Jobbik különvéleményét a költségvetési bizottság alelnöke terjeszti elő. Nyikos László szerint a költségvetésben nem lelni a meghirdetett gazdasági paradigmaváltást. Például a jóléti kiadások aránya 61 százalék, a kamatteher 8 százalék, azaz a kiadási oldalon nincs átrendeződés. A bevételek szerkezete erősen megváltozott, de azt semmi nem árulja el, hogy az extraadók kivezetése után mitől lesz fenntartható a büdzsé. És azt még a parasztgazdák is tudják, hogy hitelből nem szabad folyó kifizetéseket fedezni, ám a kormány mégis ezt teszi - a nyugdíjkassza rovására.

18:30
Egyéb prioritások

Továbbá a kormány felkarolja a tanyákon élő polgárokat, nem tűri, hogy Magyarország élelmiszerszemét-lerakóhely legyen, úgyhogy javítja az élelmiszer-biztonságot, és többet ad a sportra, mert fontos az egészséges ember.

18:21
Biztonság feltőkésítve

És hogy békésen gyarapodhasson a magyar, a rendőrség 27,5 milliárd pluszforrást kap (ennek egy része a Terrorelhárítási Központ felállítására megy), a katasztrófavédelem pedig 1,5 milliárd forint többletet oszthat be 2011-ben.

18:18
A gyerek gazdaság vagy stratégia

A bírálatok Szijjártó szerint már csak azért is alaptalanok, mert a bizottságok azt is megállapították, hogy ez a büdzsé Közép-kelet Európa legversenyképesebb gazdaságát teremtheti meg. Például sok-sok munkahelyet hoz majd létre, és sok-sok gyermeket, mert nemzetgazdasági (kis torokköszörülés és javítás), nemzetstratégiai cél a demográfiai trend megfordítása.

18:14
Bírálat csak alaptalan van

És azt már mindenki készpénznek veszi, mondta Szijjártó, hogy idén és jövőre rendben lesz az ország, a népet csak a jövő érdekli, nevezetesen 2013 vagy éppen 2015. Ami a válságadókat illeti, azok igenis megszűnnek 2013-ban, az más kérdés, hogy utána majd lesz egy új közteherviselési rendszer, üzeni Kopitsnak Szijjártó. (A Költségvetési Tanács elnöke fedezte fel a válságadók továbbélését.) És ha már a kritikusoknál tart, Szijjártó üzen egyet a Nemzeti Banknak is, miszerint az intézmény csak azért bírálja a büdzsét, mert elnökének fáj a fizetéscsökkentés.

18:09
Egy a jelszó: megújulás

Aztán Szijjártó Péter ismerteti, hogy a megújulás költségvetését (ez a hivatalos terminológia) mindegyik bizottság legalább 70 százalékos többségben szerette. És a grémiumok azt is megállapították, hogy ez egy munkahelyteremtő büdzsé, amelyik a gazdaságot élénkíti, és példa nélkül támogatja a családokat és a vállalkozók szabadságát. Például a megújulás adórendszerével. Mert most már minden a megújulásé.

18:04
Hajrá Magyarország, hajrá hitelesség

Úgyhogy a Költségvetési Tanács elnöke azt javasolja, hogy a Parlament a sarokszámok elfogadása előtt kérjen be pár hatástanulmányt a kabinettől. Hajrá Magyarország, hajrá hitelesség - fejezi be Kopits.

18:02
Kopits valahogy 500 milliárddal kevesebbet talált

Ráadásul a különadók és a magányugdíjpénztári utalások befagyasztása a ciklus végéig érvényben marad. Persze, emlékeztetett Matolcsyra Kopits, a pénztári vagyonok felélése (420 milliárd + 520 milliárd forint), nem jelent gondot, hiszen pár év alatt felpörög a gazdaság, azaz a megugró adóbevételekből és járulékokból visszapótolható a nyugdíjkassza hiánya. Ám Kopits úgy számol, hogy a kormány téved, és 2013 után a költségvetésből 500 milliárd  forinttal több hiányzik majd, mint ahogy azt a kabinet gondolja. És bizony megeshet, hogy ezt a pluszhiányt éppen az állami nyugdíjkasszából fedezi majd az állam, így eljöhet az idő, amikor a kormány kénytelen majd elismerni, hogy a 100 százalékos nyugdíj nem teljesen garantált.

17:53
Svéd modellhez nehéz felkapaszkodni

Most a megcélzott foglalkoztatási ráta 75 százalék, ezt az arányt csak Svédország tudta eddig produkálni. Ehhez nagyon kemény munkaerő-ösztönző programok szükségeltetnek, amelyeknek egyelőre nyomuk sincs. És a módosoknak kedvező szja-átalakítás sem pörgeti a foglalkoztatást, ahogy a különadók sem, hiszen azok miatt számos fejlesztést posztponálnak. (Amúgy sem nőhetünk úgy, mint Kína, hiszen nálunk hiányoznak az eke mellől az iparba áramló milliók.)

17:49
Bonyolult problémák

És első ránézésre nincs is baj a költségvetéssel - a Tanács számításai szerint a hiány még fél százalékkal kisebb is lehetne, mint ahogy a büdzsé tervez, mert a költségvetést most nagyon óvatosan alakították. De amikor a magyar háztartások és cégek ki vannak szolgáltatva a nemzetközi kötvénypiacoknak, akkor nem pusztán a hiány a kérdés, nagy és bonyolult problémákra kell a kormánynak megoldást találnia.

17:46
A hitelesség a legszebb pénzügyi szó

A Költségvetési Tanácsot vezető Kopits György a Klimt-kiállítás címét idézi: Nude Veritas, azaz Meztelen Igazság. Amit majd a Költségvetési Tanács mutat majd fel, az a szervezet, amelyik azon fáradozik, hogy Magyarország költségvetései révén visszaszerezze hitelességét. (Nem véletlen, hogy Nagy Britannia új kormánya egy költségvetési hivatal felállításával nyitott.) De ez csak akkor sikerülhet, ha az éves és középtávú tervek maguk is hitelesek.

17:40
Jó költségvetést!

Aztán persze majd ha életbe lép a büdzsé, akkor majd az ÁSZ azt vizsgálja, a keretszámokhoz képest miként költ a kormány, s ha eltér a hatalom, akkor mi téríti el. Ám ez a jövő zenéje, Domkos a közpénzek hatékony felhasználását elősegítő költségvetést kíván a T. Háznak.

17:31
Mínusz 2,6 százalék valójában plusz 4,5 százalék

Az önkormányzatok összesen ugyan 2,6 százalékkal kevesebb pénzt kapnak, de Domokos szerint a források igazából 4,5 százalékkal növekszenek majd, mert az állam egy csomó önkormányzati feladatot átvállal, leginkább a közigazgatásban. (És egyébként az uniós pénzek felhasználása is javul majd.)

17:29
Válságadók ki, mozgástér össze

A kiadások szerkezetét nem bolygatta nagyon a kormány, mondta Domokos, ám szükség lehet a kiadási struktúra felülvizsgálatára, ha kifutnak a válságadók, akkor ugyanis csúnyán lecsökkenhet a kormány bevételi mozgástere. Ami már így sem túl nagy, hisz például a társadalombiztosítási alapok a költségvetés egyharmadát tesik ki, és a nyugdíjkassza csak úgy lesz null szaldós, hogy a magánnyugdíjpénztári tagok jól visszalépnek az állami rendszerbe, az egészségbiztosítás 700 milliárdos hiányát semmi nem orvosolja.

17:20
Négy nap alatt rágta át magát az ÁSZ

Pedig Domokos szerint ideje lenni túljutni a kizárólagos fiskális szempontokon, és valahogy el kellene érni azt is, hogy ténylegesen megállapítható legyen, hogy mennyi pénzt költ az állam egy-egy feladatra. Már csak azért is mert, másképp egy költségvetési javaslat módosításakor nehéz megállapítani, hogy valójában melyik terület helyzete változott érdemben. (Az  csak külön hab a tortán, hogy Domokos szerint az ÁSZ-nak egyakorlatilag négy nap alatt kellett átfésülnie a büdzsé tervezetét.)

17:16
Fentről lefelé számolnak

Domokos arra jut, hogy a jelenlegi költségvetési tervezet jobb, mint a tavalyi, de azért akad rajta csiszolni való. Mert úgy, ahogy az utóbbi 20 évben, a büdzsét most is visszafelé tervezik - azaz keretszámokat fejtik vissza, és nem alulról építkezve (a finanszírozási szükségleteket figyelembe véve) hozzák ki a sarokszámokat.

17:13
Víziót és politikát nem csekkolnak

Domokos László, az Állami Számvevőszék fejeként véleményezi a költségvetést. Az ÁSZ elsősorban az előirányzatok megalapozottságát vizsgálja, az önkormányzatoknak juttatandó pénzeket, illetve az államháztartási törvény betartását. De, figyelmeztet Domokos, a büdzsét létrehozó politikát, gazdasági víziót (így annak reális voltát és megalapozottságát) nem vizsgálja az ÁSZ.

17:10
A 3 százalékos fekete lyuk

Aztán Matolcsy az összes különadót és a magányugdíjpénztári moratóriumot egy mondattal Bajnai nyakába varrja, mondván: a 2010-es költségvetést rendesen elcsalták, egy 3 százalékos fekete lyukat hagytak benne, ezért kellettek a brutális (Matolcsy mondta) sarcok, összességében mintegy 900 milliárd forint. De kerül, amibe kerül, végig kell csinálni, ugyanis a történelmi példák is azt bizonyítják, hogy pénzügyi konszolidáció nélkül nem megy.

17:07
Tavaszra itt az reformláz

Persze, ha egymillió munkahellyel több lenne, akkor 1000 milliárddal több bevételt könyvelhetne el az állam, magyarázza Matolcsy, miért is lenne remek az a sok új állás. És az is némi vigaszt jelent, hogy a közigazgatáson még lehet egy 300-500 milliárdot megszorítani. Persze nem önmagában, hanem egy szerkezeti reform részeként. És bizony jön a változás az összes közszolgálati ágazatban - az erről szóló terveket jövő tavaszra prezentálja a kormány.

17:01
Likas, mint a sajtguriga

Ám ismeri el Matolcsy, komoly szerkezeti gyengesége is van a büdzsének: 1000 milliárdos adóságteher terheli, a tb-kassza hiánya több, mint 700 milliárd forint, illetve a nyugdíjpénztár költségvetésében is tátong egy 900 milliárd forintos lyuk. Azaz a költségvetés majdnem egytizedét kell összekalapozni.

16:58
Az Unió éllovasai között

És persze nem mellékes, hogy lesznek nagyon kemény szerkezeti reformok, amelyek a következő tíz évet megnyeri magának az ország. Egyébként a jövő esztendő sem indul rosszul: Magyarország az EU ötödik legalacsonyabb költségvetési hiányát produkálja majd az EU-ban, illetve Svédországon kívül egyedül hazánk mérsékeli a GDP-hez viszonyított államadósságát.

16:55
Három alapvetés

Most itt állunk a 21. század első magyar konszolidációja előtt, amire, mint a miniszterelnök úr is megjegyezte, csak egy évünk van. így a költségvetés három alapfeltétele: 3 százalékos gazdasági növekedés, 3,5 százalékos infláció, illetve a büdzsé bízik benne, hogy nem jön újabb válság.



16:52
A 20. század megoldásai
Aztán Matolcsy azon elmélkedik, hogy kezelte a 20. század válságait Magyarország. Arra jut, hogy a két világháború között a pénzügyi konszolidációk remekül sikerültek, csak utána az állam nem koncentrált kellően a gazdaságélénkítésre. 1946-ban pedig a leggyorsabb európai újjáépítést produkálta Magyarország, csak hát eltérítették a kommunisták.

16:52
Munka mindenek felett

No és nem csak az angol és német világra érdemes közgazdasági szemet vetni, de Ázsiára is, ahol alacsony adókkal és bitangerős foglalkoztatással lehet gyors gazdasági növekedést elérni. Szóval mindenek fölött a munka, mert akkor 2-3 év alatt lehet pénzügyi helyzetet konszolidálni, és lehet 15-20 év alatt felzárkózni.

16:49
New Deal és villámtalpraállás

A jó gazdaságpolitika központjában a munkahelyteremtés áll, hajt fejet a New Deal emléke előtt Matolcsy. Aminek legfőbb tanúsága, hogy lehet úgy konszolidálni a költségvetést, hogy alacsonyak az adók, és magas a foglalkoztatási ráta, illetve az állam igenis részt vesz a gazdaság irányításában. És bizony a háború utáni Németország villámtalpraállása is azt bizonyította, hogy a foglalkoztatásra kell koncentrálni, miközben fegyelmezett költségvetési politikát kell folytatni.

16:46
Kis esti gazdaságtörténeti előadás

A miniszteri expozéval folytatódik a költségvetési vita. Matolcsy György a hosszú magyar konszolidációs út elején érzi magát, ezért elengedhetetlen a gazdaságpolitika megtervezése. Ebben segíthetnek a többi sikersztorik. Az egyik ilyen a New Deal, ami Roosevelt nevéhez kötődik, és jó, mert demokratikus.

16:43
Sok sikert Nektek!

A múlt haszonélvezőinek nem érdeke a közös siker, de a megújulni vágyó magyaroknak nem kell tőlük félni, mert nem bütykölik már a régi politikát. Most az a helyzet Európában, hogy ami nem segít, az akadályoz - ismertette Orbán. Magyar gazdaság álljon magyar lábon, mert ez a kor követelménye.Majd sok sikert kívánt.

16:40
Azért is!

Persze megújulni csak józanul lehet, a szélsőségek tévútra visznek, vagy árokba, ugyanis a szélsőségek csak arra jók, hogy feltámasszák a múltat, visszahozza az ország sikertelenségét. Aminek bizony számosan drukkolnak, mert a múlt haszonélvezőinek nem érdeke a közös siker, nem érdekük, hogy bebizonyosodjon: megszorítások és nyugat-imádat nélkül is megy.

16:37
A fair adózás nyitja a megújulás kapuját

De eddig nem volt méltányos az adórendszer, nem becsülete a munkát, nem támogatta a gyereknevelési kiadásokat, így nem csoda, hogy rútul elharapózott a feketemunka és a szürkegazdaság. De most jól megéri többet keresni, mert arányos adózás lesz, aki 10-szer többet keres, az tízszer többet fizet, és még egy söralátéten is elfér az adóbevallás. Úgyhogy senki nem vicsorog majd a bürokráciára, meg a másikra sem, hogy arányaiban kevesebbet adózik. Szóval ez a fair adózás a megújulás kulcsa.

16:33
A legolcsóbb, a legegyszerűbb, a legmiénk

Hogy mindenki kibontakozhasson, és ambiciózus tudást szerezzen, át kell alakítani az oktatást, és ha kell, e téren is tabukat kell dönteni. És tabukat kell dönteni az állami szemléletben is: e földön a jövőben nem lődöznek a demonstrálókra gumilövedékkel, nem kényszerítenek senkit magánnyugdíjpénztárba, és egyáltalán. Egyszóval ez lesz a megújulás költségvetése. Már csak azért is, mert új adórendszer van (a legolcsóbb és a legegyszerűbb a rendszerváltás óta), és bizony az adórendszer a közbizalom fokmérője, ha úgy tetszik az egység szimbóluma, a nemzeti erőé, ami az ország legféltettebb kincse.


16:31
A porhatag Alkotmánybíróság emléktáblájára

Egy év alatt dől el a következő tíz év, ezért ez a nemzeti "megújulás éve" ( NEMÉ) lesz. Orbán szerint az nem megy, hogy a kormány gyors és határozott döntéseit csak úgy bármelyik régi intézmény megkérdőjelezheti. Nem vagyunk mi megtért bárányok, nem örül nekünk Európa, mint tékozló fiának, most, hogy végre visszatértünk az asztalhoz. Nem szavalóversenyben vagyunk, nem a gáncsoskodás és a betartás idejét éljük. Orbán egy, csak egy kérdést tesz föl: mi segíti a megújulást? Mert mindazt, ami gátolja a megújulást, le kell bontani, hiszen a rossz régi elbizonytalanít és gúzsba köt. Orbán Petőfit idézi, nyomán elvetné ami porhatag már, bármily szent is. Új alkotmány és új költségvetés lesz, a népakaratnak és a közérdeknek megfelelően. "Modellértékű", úttörő adórendszer lesz, átalakul majd az egészségügy, itt is tabuk ledöntését ígéri Orbán. Hogy egészséges és tetterős legyen a nép fia.


16:27
Pikk-pakk nyertessé nemesülünk

De muszáj az adóságot kifizetni, ha nem tesszük, terhe maga alá temeti az országot, és megsemmisíti a felemelkedés lehetőségét. Így a 2011-es költségvetéssel a kormány kivezeti az adósságcsapdából az országot, persze úgy, hogy a 3 százalékos hiánycél mellett a kabinet reformálja az összes nagy közszolgáltatást: átalakul az oktatás, az egészségügy, és a közigazgatás. Ha reformok sikeresek lesznek, ha a gazdaság évente 3 százalékkal növekszik, és nem tör az országra újabb válság, akkor kezelhető szintre szorítható vissza az államadósság, és Magyarország nyertes lesz. De ha elmarad e megújulás, akkor Magyarország megint a vesztesek földje lesz, mint az utóbbi nyolc évben egyfolytában.

16:26
Szavazatszerző populizmus soha már

Soha többé nem követi el egyetlen politikai erő sem azt a szocialista bűnt, hogy a szavazatszerző intézkedéseket hitelből fizeti, mert ez a bűn milliók életét tette tönkre, államadóságunk mára meghaladta a 20 ezer milliárd forintot, aggastyán és csecsemő így egyaránt 2 millió forintos tartozást cipel a hátán. Ha az országnak nem kellene adóságot törleszteni, akkor Magyarország nem 3 százalékos hiányt nyögne, hanem 0,8 százalékos költségvetési többlettel büszkélkedhetne.

16:24
Hány nap egy év?

Versenyelőny a biztos kormányzati többség, de Orbán szerint csak egy évünk van, hogy ezt kihasználjunk. Az elmúlt nyolc év felelőtlen politikája okozta az adósságcsapdát, nem a válság, a teljes eladósítás már évekkel korábban megkezdődött. 1998-2002 volt a nagyszerű időszak, a kis magyar wirtschaftswunder, mikor csökkent az államadósság. 2002 után a fölvett hiteleket korrupcióra és jóléti kiadásra fordították a szocialista kormányok. A politikai elit megállapodását 2002-ben fölrúgták, az ősbűn a 100lépés programja.

16:20
Sikert sikerre halmozunk

A siker nem adat, hanem a megélt valóság (nagybácsi visszaköszönt). A szociális népszavazáson már kimondta az ország, hogy csak egy másik politikai erő tudja sikerre vinni az országot. Új rendszer van, a Nemzeti Együttműködésé, ennek megalapozásával a munka első részét már el is végezték. Lesz itt lágy kenyér és 10 év alatt egymillió munkahely, pedig körhátránnyal indultunk a versenyben Európa más országaihoz képest, de már olyan változásokon vagyunk túl, ami másoknál csúnya botrányokkal járt.

16:13
Új magyar pénzügyi úton masírozunk

Belecsap a parlament a költségvetési lecsóba, a pulpituson Orbán Viktor, aki negyedik büdzséét terjeszti be miniszterelnökként, képviselőként pedig további 16-ot látott. És mind a 20-nak egy közös pontja volt - ha igaz, ha meghamisított költségvetésről volt szó -, mégpedig az volt a közös pont, hogy a büdzsékészítők egy kitaposott nyugati utat jártak. Nyugati út viszont  immár nincs, nem véletlen, hogy míg Európa fiskális szigorral akar úrrá lenni a válságon, az USA gazdaságpolitikai segélycsomagokkal teszi ugyanezt. Magyarország szintén boldogulni akar, így új utat épít, akkor is, ha sziklákat kell ehhez elmozgatnia.

16:06
Büdzséhez igazodj!

Minden a büdzsé körül forog ma a törvényhozás házában, először Orbán Viktor méltatja 90 percben a költségvetést, után jön a szakember-gárda: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Domokos László, az Állami Számvevőszék Elnöke, illetve Kopits György a Költségvetési Tanács elnöke, aki észrevette a költségvetés apróbetűs részében, hogy a válságadók valójában a ciklus végéig kitartanak.