Nagy Anna kormányszóvivő még pénteken cáfolta, hogy a kormány a Költségvetési Tanács felszámolását tervezné. Az Állami Számvevőszék elnöke ugyanis egy lapinterjúban azt mondta, fogatlan oroszlánná vált a Költségvetési Tanács, mivel nincs vétójoga költségvetési ügyekben.
Domokos László ma az ATV Híradónak megerősítette, szerinte nem biztos, hogy szükség van Költségvetési Tanácsra, mivel sem felfüggesztő, sem visszaküldési jogköre nincs, csak véleményezhet, úgy, mint az Állami Számvevőszék.

 „Miért kell két szervezet ugyanolyan területre, mondjuk a költségvetés véleményezésére, amit más országokban is egy végez” – tette fel a kérdést az ÁSZ elnöke, hozzátéve, hogy a testület közpénzből működik.

A Költségvetési Tanács korábban jelezte, hogy a büdzsé tervezetében kevés a szerkezeti reform, a várt 3%-nál alacsonyabb lehet a gazdasági növekedés, és az apró betűs részben az áll, hogy még 2014-ben is lesz válságadó.

 „Azt gondolom, hogy legelsősorban egy felelős parlament, egy felelős kormány az, amelynek viselnie kell a felelősséget a költségvetés kialakításában, a számvevőszéknek pedig jó tükröt kell mutatnia és segíteni ezt a folyamatot” – mondta Domokos László, aki bízik abban, hogy az Állami Számvevőszék munkájára mindenképp igényt tart az országgyűlés.