Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában fogatlan oroszlánnak nevezte a Költségvetési Tanácsot, mivel annak költségvetési kérdésekben nincs vétójoga. Közben Nagy Anna, kormányszóvivő egyértelműen cáfolta, hogy a kormány a Költségvetési Tanács felszámolására készülne. Az LMP-nek viszont ez kevés, a zöldpárt a szavaknál erősebb garanciát vár a kormánytól.
„Különös tekintettel a Fidesz gazdaságpolitikájának teljesen kiszámíthatatlan jellegére egy ilyen független intézményre nagyon nagy szüksége van az országnak, ezért elfogadhatatlannak tartjuk Domokos László nyilatkozatát” – fogalmazott Scheiring Gábor az LMP országgyűlési képviselője.
Az MSZP antidemokratikusnak és felháborítónak nevezte Domokos László nyilatkozatát.
Madár István elemző pedig úgy véli, költségvetési tanács mindenképpen kell, még akkor is, ha nincs vétójoga. „Egy olyan országban, mint Magyarország, ahol a költségvetési fegyelem az elmúlt években egyértelműen laza volt, nem volt megfelelő kontroll a költekezésen, ott mindenféle intézményi megoldás, ami ennek gátat tud szabni, üdvözlendő” – mondta Madár István a Portlofio.hu elemzője.
A költségvetési tanács 2009 márciusában jött létre, a Fidesz már 2006-ban is javasolta, később pedig ragaszkodott a meglétéhez. Domokos László az ügyben pénteken nem akart nyilatkozni.

