Három hónappal ezelőtt rendelte el a kormány, hogy minden közintézményben ki kell függeszteni a nemzeti együttműködési nyilatkozatot. Dániel Péter ügyvéd tiltakozásként a VPOP egyik épületében kaszinótojással kente össze a nyilatkozatot. Azt mondta, nem akart koszt csinálni, ezért még jól rá is nyomta a tojást, hogy ne essen le. „Azt hittem, hogy semmilyen következménye nem lesz ennek, mert senki nem reagált”- mondta az ügyvéd, aki azonban garázdaság miatt bíróság elé került. Nem bánta meg tettét, sőt az utolsó szó jogán bevallotta, hogy nem ez volt az egyetlen ilyen akciója.

„Ezóta az eset óta én még további 4 nyilatkozatot filctollal összefirkáltam, mivel itt még a VPOP-nál nem volt nálam ez az eszköz, ezért választottam a kaszinótojást. De azóta mindig tartok magamnál egy filctollat a zsebembe”- mesélte Dániel Péter. A bíró végül felmentette a férfit. „Egy címert megrongálni bűncselekménynek számítana. Nyilván nem erről van szó. Ez egy politikai nyilatkozat, ez minden további nélkül kritizálható. Ez ellen akár szélsőséges vélemények is megfogalmazhatók”- jelentette ki Kovács József bíró.

Az ügyvéd azt ígéri, továbbra is folytatja tiltakozó akcióját. „Ahány ilyen bullát meglátok, azt én mindet össze fogom firkálni, vagy egy rövid beszédet is mondok, mert ez súlyosan jogsértő”- ígérte. A bíróságon csak azért nem firkált, mert ott nem volt kitéve a nyilatkozat.