Megszüntette a II. és III.kerületi bíróság hétfőn azt a garázdaság miatt indult szabálysértési
eljárást, aminek főszereplője Dániel Péter ügyvéd, aki kaszinótojással kente össze még nyár közepén a Vám-és Pénzügyőrség (VPOP) egyik épülétben kifüggesztett „Nyilatkozat a Nemzeti Együttműködésről” című dokumentumot. A végzés jogerős.

A férfit tette után a szolgálatban lévő őrök felszólították, hogy hagyja abba tevékenységét és tisztítsa meg az összekent nyilatkozatot. Dániel Péter erre nem volt hajlandó, majd hozzátette, hogy jelentsék fel, ha akarják. Ez meg is történt, az ügyvéd ellen a Vám- és Pénzügyőrség Közép-Magyarországi Regionális Parancsnoksága feljelentést tett, mondván, az eset megbotránkozást keltett a jelenlevőkben, továbbá a köznyugalmat jelentősen megzavarta.

Az ügyvéd a bíróság előtt elmondta: demagógnak, hazugnak tartja a nyilatkozatot és több ponton jogsértőnek is, mivel pártsemleges közintézményekben kellett azt kifüggeszteni. Külön szólt arról is, hogy a nyilatkozat több pontját is vitatja, ezért nyomta a bekeretezett üvegre a kaszinótojás maradékát, majd - mivel nem akarta, hogy az lepotyogjon és ezzel koszt csináljon - szétkente. A bíróság alkotmánybírósági határozatokra hivatkozva kimondta: a történtek a véleménnyilvánítás határán belül értékelhetők. Ez pedig csak akkor korlátozható, ha más alapjogot nem sért. A rongálással összefüggésben a bíróság kifejtette: az akkor valósulna meg, ha kár keletkezett volna. Kimutatható kiadás azonban nem keletkezett, a vám- és pénzügyőrség takarítónője ugyanis letakarította a bekeretezett nyilatkozatot.
    
A férfi a tárgyalás végén újságíróknak elmondta, az ellene indított eljárás nem befolyásolta ügyvédi munkáját: akikkel beszélt, mind azt mondták, hogy jogos volt a tette, és drukkolnak neki az ügyben. Az eljárás megszüntetéséről azt mondta, nagyon korrekt és jó döntést hozott a bíróság. „Jogállamiságunkhoz méltó döntés született, hiszen tettem a szabad vélemény nyilvánítás keretei közé tartozik, nem volt  veszélyes a társadalomra, illetve nem valósult meg a cselekmény törvényi tényállása, amivel az egész ügyet megindították” – fogalmazott.

Lapunk azon kérdésére, meglepődött-e, mikor a VPOP feljelentést tett ellene, az felelte, egyáltalán nem, számolt vele. Bár az első hetekben még büntetőügyről és rongálásról beszéltek, amin nagyon jól mulatott, hiszen semmilyen kár nem keletkezett „ebben a csodálatos nyilatkozatban”,  végül finomítottak és maradt a szabálysértési ügy.

Az ügyvéd lapunknak elmondta, akcióit nem áll szándékában abbahagyni, olyannyira nem, hogy az ominózus kaszinótojásos eset óta további négy bullát firkált össze. „Már nem kaszinótojással intézem el ezeket a bullákat, hanem egy nagy filctollat tartok a zsebemben. Kétféle motívumot alkalmazok: egy nagy nullát, amivel a kormány eddigi teljesítményét is szeretném szemléltetni, illetve egy lekonyuló szájú fejet, ami azt jelképezi, hogy minden józan demokrata ennyire szomorú, mert 2010-ben egy ilyen hazug és demagóg politikai nyilatkozatot tesznek ki, példátlan módon egy polgári demokráciában”.

Dániel Péter úgy véli, Orbán beszéde hazug és szemtelen, és olyan közintézményekben rakják ki, amik pártsemelegesek és mindannyiunk pénzéből működnek, a baloldali szavazók pénzéből is. Orbán nyilatkozata többek között azt mondja, hogy még önrendelekzési jogunk sem volt húsz évig. „Nagy tisztelettel kérdezem, hogy akkor mégis ki gyakorolta helyettünk? Netán a norvég heringhalászok vagy a pakisztáni szövőnők?”

A VPOP épületén kívül eddig összefirkált három, rendőrségi székházakban kifüggesztett nyilatkozatot: a Teve utcait, a váci rendőrkapitányságét és a 13. kerületi rendőrkapitányság épületében lévőt. „Volt, ahol gratuláltak hozzá, és volt ahol mondták, hogy semmiképpen nem lesz ebből ügy. A negyedik összefirkált dokumentum a Főpolgármesteri Hivatalban volt.

A "Legyen béke, szabadság és egyetértés" mottóval kezdődő politikai nyilatkozatot egy kormányhatározat értelmében a központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei által feladatuk ellátása során használt középületekben a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, a szerv vezetője által meghatározott méltó, a középület sajátosságainak megfelelő, jól látható helyen ki kell helyezni.   
atv.hu/Prókai Eszter