Megkezdődött a jövő évi bér-tárgyalás az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, de nem sokat haladt előre. A kormány legalább 4,5 százalékkal emelné a minimálbért, és 3,4 százalékkal a szakmunkás-bérminimumot.

A munkaadók ennél többet nem igazán adnának, a szakszervezetek viszont keveslik. Főleg azért, mert szerintük az adó-változásokkal ez azt jelentené, hogy a havi 300 ezer forintnál kevesebbet keresők rosszul járnak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a minimálbér legalább 76.800-ra, a legalább középfokú végzettséget igénylő munkakörben dolgozók garantált bérminimumának pedig 92.500 forintra emelését javasolná, az átlagkereseteknél pedig minimum 5 százalékos növekedést ajánlanak.

Matolcsy György szerint ezzel garantálnák, hogy az egykulcsos jövedelemadó-rendszer bevezetésével senkit ne érjen veszteség. A miniszter hozzátette: a kormány legalább szóban szeretné összesűríteni a javaslatát, ezek a számok az alsó minimális szintek.

Munkavállalók számításai szerint, ha csak ekkora lenne az emelés, a dolgozók 80 százaléka rosszabbul járna.

 „A kormány javaslata csak az adórendszerből kivett hátrányokat korrigálja, tekintet nélkül a megélhetési költségekre és a teljesítményekre” – mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke.

A munkáltatók szerint viszont a kormány javaslatai nem a minimumot, hanem már a magállapodáshoz közeli összeget jelentik.

Matolcsy György azt mondta, a kormány a fenntartható költségvetéshez teremt alapokat a mostani „brutális beavatkozásokkal”. „Ha 98 százalékos adó az ismert érveken alapulva alkotmányellenes, akkor a bankadó és a 3 válságadó is alkotmányellenes. Ezek bevezetése óriási kockázat volt” – nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter. Majd hozzátette: 2015-re a mostaninál 10-15 százalékkal nagyobb növekedéssel számolnak.

„Nagyjából 1000 milliárddal magasabb bevétellel számolunk és 600-800 milliárddal kisebb kiadással” – ismertette számításaikat a miniszter.