Csak Budapesten, szombaton és vasárnap egymillió ember ment ki a temetőkbe. A tömegközlekedésben szombattól hétfőig kisebb fennakadások alakultak ki, miután több utas is arra panaszkodott, hogy nem fért fel a vonatokra. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület közben a BKV menetrendjét kritizálja: szerintük nem összehangoltan járnak a buszok és a villamosok.
A vonatokra a zsúfoltság volt jellemző hétfőn: ugyan a vidéki nagyvárosokba plusz kocsikat tettek fel, sokan panaszkodtak arra, hogy több száz kilométert utaztak, állva. “220 kilométert tettem meg vonattal, és voltak, akik álltak” - mondta egy utas, pedig a vonatokon biztosítani kellene az ülőhelyet. A MÁV-nál vasárnap ünnepi menetrend volt érvényben, így kevesebb vonat közlekedett.
A rendőrség szerint komolyabb bűncselekmény, súlyosabb baleset nem történt a hétvégén. Sagyibó Melinda BRFK-sajtóügyeletes arról számolt be, hogy nemcsak a közlekedésrendészeti kollegái végeztek “fokozottabb munkát” az elmúlt napokban, hanem közrendvédelmi munkatársai is. “Egyenruhás, illetve természetesen civil nyomozók is” - részletezte.
Könnyebb sérüléseket szenvedett viszont három gyerek az ünnepi hosszú hétvégén a cinkotai temetőben: a fiatalok magukra rántották egy beton síremléket.

