Megkezdődött a tárgyalás a 4-es metró ügyében. A per a kivitelező és a Nemzeti Közlekedési Hatóság között zajlik, az átkötő alagút-építésének ügyében. A Bamco konzorcium azért ment bíróságra, mert hatályon kívül szeretné helyezni a hatóság egyik határozatát.
Az ÁSZ is a bíróságra megy, szintén 4-es metró ügyben. Az Állami Számvevőszék hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést az ügyészségen. Jelentésükben szabálytalan közbeszerzésekre, a teljesítéssel arányban nem álló kifizetésekre és a felelőtlen, előreláthatóan kárt okozó szerződéskötési gyakorlatra hivatkoznak. Ám erről ma az ÁSZ nem nyilatkozott.
A jelentés egyik legfontosabb megállapítása szerint bizonytalan, hogy mikorra és mennyiből épül meg metró. Az ÁSZ-jelentést véleményező fővárosi munkacsoport vezetője szerint a jelentés nem alapozza meg a hűtlen kezelés gyanúját. Gyekiczki András szerint a legfőbb hiányossága pedig az, hogy nem fogalmaz meg komolyan vehető, hasznosítható ajánlást arra, hogy a jövőben hogyan lehetne egy ilyen volumenű beruházást szervezettebben csinálni. Ráadásul mint mondja, az ÁSZ nem is vizsgálta a közbeszerzéseket.
A főpolgármester szerint számvevőknek be kellett bizonytani, hogy a főváros a metróberuházás előkészítése kapcsán hibázott.
„Először megírták az ítéletet és utána mellé tették az indoklást. Amikor bejelentett az Állami Számvevőszék, hogy vizsgálatot indít, akkor az úgy szólt, hogy Budapest ellen. Ezzel mindent elmondott” – fogalmazott Demszky Gábor.
Az ÁSZ-jelentés egyébként azt javasolja a kormánynak, hogy módosítsa a finanszírozási szerződést és azt is, hogy a fővárost az állami támogatás visszafizetésének kötelezettsége terheli, ha a BKV-t privatizálná vagy a beruházás bármely részét elidegenítené.

