Az Állami Számvevőszéket használják fideszes önkormányzati képviselők arra, hogy saját településükön az ellenfeleiket lejárassák az önkormányzati választási kampányban – írja a STOP, egy birtokába került hangfelvétel alapján.
"A mostani ÁSZ-vezető a Fidesz embere. Mindenki most kopogtat nála, minden polgármester-jelölt, hogy az előző szocit valamivel meg kéne zsarolni. Két-három évre visszamenőlegesen kérnek csak vizsgálatokat" - hallható a hangfelvételen, amelyen Ágoston Tamás, a kónyi önkormányzati választás fideszes jelöltjének hangja hallható, a tanácskozáson néven nevezett és szintén megszólaló hölgy, Marica, pedig nem más, mint Németh Marica, Kóny fideszes polgármesterjelöltje.
A felvételen Németh Marica kijelenti, hogy "gyerekek, ha nem tudjuk megfogni, elbukunk, meg kell fogni ÁSZ-vizsgálattal." Ágoston Tamás mindehhez hozzáteszi: "egy általános ÁSZ-vizsgálat legyen lefolytatva Kónyban, ugyanis nem volt még nálunk ilyen sem az elmúlt években". Érdekes, hogy arra figyelnek a képviselőjelöltek, hogy az ÁSZ-vizsgálat ne tíz évre visszamenő legyen, hiszen akkor még ők voltak hatalmon, ahogy egyikük minderre rámutat.
A megbeszélés résztvevői szerint az már nem lényeges, hogy lesz-e eredménye az ÁSZ vizsgálódásainak, amint Ágoston Tamás kijelenti, "ha a választások előtt egy héttel indul el, nekünk az is nagyon jó és nem is akarunk eredményt a választásokig". (...) "Arra mondtuk azt, hogy nekünk az is jó, ha elkezdenek vizsgálódni, és azt mondta erre Alpár, hogy azt garantálom, hogy a faluban az látványos lesz". A felvételen emlegetett Alpár, Gyopáros Alpárra célzás, aki a csornai választókörzet fideszes képviselője. Ezt valószínűsíti, hogy a beszélgetésen hallható utalás Áder Jánosra, aki szintén csornai, és Gyopáros elődje volt a parlamentben: "Alpár (...) felhívja a Jánost, az Ádert, az Áder viszont állítólag puszi barátságban van ezzel az emberkével (az ÁSZ elnökével - a szerk.) és megpróbálnak valamit, hogy kicsit kotorjon".
A hangfelvételből kiderül az is, hogy az Állami Számvevőszék eddig független elnökének helyére választott, volt fideszes országgyűlési képviselőnek, Domokos Lászlónak milyen feladatai lennének. A beszélgetésen elhangzottakból arról értesülhetünk, hogy nemcsak Kónyon, hanem az egész országban az ÁSZ-t használnák a Fidesz jelöltjei arra, hogy ellenfeleiket lejárassák, megzsarolják, és botrányt keltsenek. "Mert azért vannak olyan kerületek Pesten, vannak olyan országos jellegű történetek, ahol viszont a polgármester-jelölt, ahol a fideszes polgármester-jelölt csak úgy tud regnálni, vagy akkor tud igazán botrányt fogni, ha már az ellenőrzés kezükben van".
atv.hu/STOP

