A 190 éves épületet 1957-ben eladták, előbb egy textilmúzeum, majd a magyar televízió egyik stúdiója működött benne. A zsidó újév napján, szeptember 8-án nyitja meg újra kapuit a zsinagóga
Az épület magánadományokból és önkéntes munkával kerül vissza a zsidó közösséghez. A felavatási ünnepségre új tóratekercs érkezett Izraelből, a felszentelő szertartást az izraeli főrabbi vezette.
A történelmi múltú épület 1821-től egészen a holokausztig szolgált az óbudai zsidó közösség központjaként, amikor bezárták, majd évtizedekig más funkciót látott el. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség magánadományokból és önkéntes munkából újította fel az épületet, hogy az visszakaphassa eredeti hitéleti funkcióját.
A zsinagógát Izrael országos főrabbija avatta fel, aki szerint az újjáéledése a zsidó közösség bölcsőjét és gyökerét szimbolizálja.
„Köszönet mindazoknak, akik az újjáépítésben részt vettek , és hozzájárultak ahhoz hogy ez a zsinagóga újra zsinagógaként működhessen, ez az igaz jele a zsidó reneszánsznak aminek tanúi lehetünk az utóbbi években” – állította Jona Metzger, izraeli főrabbi.
Az újraszentelt zsinagóga a tervek szerint nem csak istentiszteletekre szolgál majd, hanem zsidó hitéleti és kulturális központ lesz, ahol előadótermek, az oktatás és egy kóser kávéház is helyet kap.
A felszentelési szertartáson részt vett az izraeli vallásügyi miniszter, Martonyi János külügyminiszter, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, illetve Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze is.

