A magyar történelmen belül példátlan átalakításként aposztrofálta azt a folyamatot Szabó Erika, aminek során megforgatják a közigazgatást. A Közigazgatásügyi és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint az átalakulás végső célja az úgynevezett „egyablakos ügyintézés”, azaz a polgár egyetlen menetben tudhatná le az összes, a közigazgatási rendszert érintő teendőjét. Első körben a Fővárosi és Megyei Kormányhivatalokat állítanák fel – ezek az eddig több-kevesebb sikerrel működő közigazgatási hivatalok utódai lennének.
A második ember már ért hozzá
Emlékeztetőül: az Alkotmánybíróság korábban megsemmisítette azt a jogszabályt, ami létrehozta a közigazgatási hivatalokat. Így a Gyurcsány-kormány regionális szinten szervezte újra azokat, immár államigazgatási hivatal néven. Az új kabinet szeptember 1-től visszatért a megyei felosztáshoz. A kormányhivatal csúcsán egy politikai vezető, ha úgy tetszik, kormánymegbízott állna. A második ember a kormányhivatalba beolvadt közigazgatási hivatal vezetője lenne. Ennél a posztnál már feltétel a „releváns közigazgatási gyakorlat”.
Hivatalzanzásítás
A hivatalvezető szakmai munkáját pedig a főtitkár segíti, akinek a felsőfokú végzettsége mellett jogi, vagy közigazgatási szakvizsgával és legalább öt év szakmai gyakorlattal is rendelkeznie kell. Az új struktúra magába olvasztaná a 33 megyei és regionális illetékességű szervezet többségét (például a Nemzeti Közlekedési Hatóság igazgatóságait, nyugdíjbiztosítási igazgatóságokat, Oktatási Hivatal igazgatóságait), illetve egyes jogköröket is átcsoportosítanák a felállítandó hivatalokhoz – többek között a jegyzők államigazgatással kapcsolatos hatáskörei.
Leszólnak az ispánnak
A hivatal élén álló politikai vezető kapcsán Szabó Erika azt mondta, hogy akadt már példa arra, hogy területi szinten a kormány embereket küldött a közigazgatásba – mégpedig a főispánok idejében. Az államtitkár szerint a mostani javaslat tulajdonképpen ennek a gondolatkörnek a folytatása, ugyanis a cél az, hogy a kormánynak legyen egy kinyújtott keze a megyékben, egy olyan keze, ami a végrehajtásért felelős, és egyéb dolgokban is érvényesítheti a politikai akaratot.
Ellenőriz és ellenőriz
A kormányhivatal megörökli majd a közigazgatási hivatal feladatköreit, így törvényességi ellenőrzést lát el az önkormányzatok fölött, és államigazgatási szerveket is ellenőrizhet, továbbá szervezi a kormánytisztviselők és köztisztviselők képzését. Ugyanis a cél a „jó állam” megteremtése, mely egy hatékonyabb, koordináltabb, olcsóbb és legfőképp ügyfélközpontú területi közigazgatás megvalósítását jelenti – legalábbis a kormányzati brossura szerint. Hiszen ha az állam megfelelő minőségben teljesítse kötelezettségeit, akkor a szervezettség hiánya a társadalom szétzilálódásához vezet.
Kapásból túlterhelték
„Már az 1990-es önkormányzati reform óta kérdés, hogy mi legyen a középszintű közigazgatással, miként érvényesítse érdekeit a kormány helyi szinten”, magyarázza Nagy Marianna. ugyanis, emlékeztet az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának docense, 1990-ben kettéválasztották a tanácsrendszert és létrejöttek az államigazgatási szervek, illetve a dekoncentrált szervek és az önkormányzatok. A feladatok 95 százalékát pedig az önkormányzatokra telepítették, ám már a ’90-es évek közepére világossá vált, hogy ezzel a helyhatóságok nem tudnak mit kezdeni, az önkormányzatok túlterhelték, ugyanakkor a megyében túl sok államigazgatási szerv alakult ki.
Sérülhet az alapelv
Nehézséget jelent ugyanakkor a probléma kezelésében, hogy a középszinttel nem lehet korrigálni a helyi szint kérdéseit. A szakértő teljesen kizártnak tartja, hogy a jegyző összes államigazgatási feladatát át lehetne helyezni a kormányhivatalra, ugyanis ez ellentmondana annak az alapelvnek, miszerint az állampolgárokhoz legközelebb eső közigazgatási szerv lássa el a feladatokat.
A szakmai közigazgatás a kormányzati csatorna
További probléma, hogy a Fidesz mostani megoldása nem konszenzusos alapon született meg, miközben hosszú távon határozza meg a közigazgatás szervezésének irányait. Az is kérdéses, hogy mi szab gátat úgynevezett „megahivatalok” létrejöttének. A szakpolitika érvényesítése Nagy Marianna szerint a központi közigazgatásban kellene megvalósuljon, ahol a kimondottan erre a célra létrehozott központi szakigazgatási szervek működnek. Vagyis, ha a kormány a helyi területi egységekben akar szakpolitikát érvényesíteni, akkor a minisztériumainak egy része munka nélkül maradhat. A jogász egyébként úgy értesült, hogy a szaktárcák jelentős része ellenáll ennek a törekvésnek.
A főispán akár be is válhat
Az egyik racionális érv a kormányhivatalok felállítása mellett, hogy minél tagoltabb egy
közigazgatási rendszer, annál drágább, így a hivatalok beindítása olcsósíthatja a közigazgatást. Sőt, akár a különböző területek közötti együttműködést is erősítheti.
A főispáni, vagy akár köztársasági megbízottnak nevezett funkció a jogász szerint azonban egyáltalán nem megvetendő. Az a tény, hogy a főispáni tisztséget 1948-ban demokratikus deficitre hivatkozva megszüntették, lehet, hogy indokolt volt abban a helyzetben, de ettől függetlenül a mindenkori kormányzatnak lehet arra igénye, hogy területi szervekben legyen egy kinyújtott keze. A kérdés csak az, hogy mit akar a kormány általa érvényre juttatni.
atv.hu / HETEK

