Szakszerűtlen gazdálkodtak a magyar állam vagyonával, ebben pedig mindkét, 2009-ben működő pénzügyminiszternek felelőssége van – mondta Domokos László, a Nemzeti Vagyonkezelő tevékenységét taglaló ÁSZ-jelentés kapcsán. A számvevőszék elnöke szerint szó sincs arról, hogy az ÁSZ politikai megrendelésre húzta volna le a Vagyonkezelőt, ugyanis a vizsgálódó szervezet már a tavalyi jelentésben is ugyanezekre a bajokra mutatott rá.
Így akkor ajánlásokat is megfogalmaztak, például azt, hogy megfelelő törvényi szabályozással kell világossá tenni, hogy kinek milyen feladatai vannak, illetve az egyes teendők kapcsán a személyes felelősség kérdését is tisztázni kell.
A javaslatok között az ÁSZ elnöke még a vagyon-nyilvántartás kérdését is említette, ugyanis az ehhez szükséges rendszer a mai napig nem készült el, annak ellenére, hogy a cég fizetett érte. „Ez azért probléma, mert ha egy cégnek nincs elfogadott mérlege, akkor a léte kérdőjeleződik meg” – magyarázta Domokos. A nyilvántartásokat ezért nagyon gyorsan rendbe kell tenni, mert így nem felel meg a gondos és célszerű vagyongazdálkodás követelményeinek.

