Felpörgette az ajánlószelvény gyűjtést az LMP. A párt eddig több mint 23 ezer kopogtatócédulát gyűjtött, a sikeres jelöltállításhoz azonban még ötezer szelvény begyűjtésére van szükségük. Szabó Erika szerint péntekig éjjel-nappal gyűjtenek. „Néhány nappal ezelőtt megjelent, hogy vezető politikusaink éjszaka is standoltak. Valóban, amikor azt mondom, hogy 24 órában folyik az ajánlószelvények gyűjtése, az valóban 24 órát jelent”- fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Az LMP-nek a fővárosi kerületekben a XVII.-t leszámítva mindenütt lesz kompenzációs listája és már az is biztos, hogy az összes egyéni választókerületnek legalább a 75-80 százalékában el tudnak indulni.
Természetes folyamat
László Róbert szerint az új szabályok ellenére a kisebb pártok nehezebben tudják mozgósítani saját szavazóikat. „Ez egy teljesen logikus lefolyása ennek a rövidített szelvénygyűjtő időszaknak. Az elején még kényelmesebbek a választók, nem annyira aktívak, ahogy áramlik feléljük a hír, hogy baj van, be kell hozni a cédulákat, természetes, hogy felpörögnek”- magyarázta a Political Capital választási szakértője.
MSZP: ilyen csoda ritkán van
Mesterházy Attila azonban furcsállja az ajánlószelvény-dömpinget. Az MSZP pártelnöke szerint a szavazók többsége már odaadta a cédulákat valamelyik pártnak. „A különböző sajtóhírekből azt látom, ahol az LMP gyűjti a céduláit, ott elég alacsony az érdeklődés. Ettől függetlenül csodák vannak, pedig a politikai életben elég ritkán fordul az elő”- vélekedett Mesterházy.
Fidesz: nem tőlünk kapták
A Fidesz főpolgármester jelöltje, Tarlós István szerint nem igazak a hírek, hogy a Fidesztől kapnak ajánlószelvényeket. Nekik semmi közük sincs ahhoz, hogy az elmúlt napokban egyre több ajánlás érkezett Jávor Benedekre - mondta a Fidesz főpolgármester-jelöltje.
Arra a kérdésre, hogy a szocialisták szerint az LMP váratlanul áradni kezdő cédulái a Fidesz talicskáról estek le, Tarlós úgy válaszolt, hogy „jellemző, hogy az MSZP magából indul ki”.

