Az ATV Híradójának nyilatkozó gyerekek zöme arról számolt be, hogy nem bánja a tanévkezdést, ínkább várakozással tölti el őket az új tanév. Több iskolában politikusok is részt vettek a tanévnyitón: Demszky Gábor főpolgármester például arra hívta föl a figyelmet, mennyire fontosak a szakképzési központok hazánkban. „Budapest a legműveltebb magyar város, és ezt az adottságok mellett kizárólag az iskoláinak köszönheti” – fogalmazott Demszky.

Az MSZP főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba azt mondta, a szocialisták oktatáspolitikája a diákközpontúságra, a nyitottságra és a tehetség kibontakoztatására épül. „Ahhoz, hogy biztonság és rend legyen az oktatás egészében, gyakorlatilag újra kell építeni oktatási rendszerünket. Nem lehet szolgai módon alkalmazni külföldi mintákat anélkül, hogy saját oktatási hagyományainkra tekintettel lennénk” – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP jelöltje, Tarlós István, aki szerint a legfontosabb feladat a tanárok megbecsülésének helyreállítása.


A 2010/11-es tanév 183 tanítási napból áll és június 15-ig tart, s ez évben kezdődött legutoljára szeptember első napján - jövőre ugyanis attól függetlenül, hogy szeptember elseje milyen napra esik, hétfőn kell majd iskolába menni.