Az a program, amit eddig a kormány összeállított, az a gazdaságot fékező hatású, mert míg korábban nőhetett volna 3-3.5 %-kal, addig most már csak 2.5-3%-os növekedést mutat - mondta Vértes András, a GKI elnöke. A gazdaságkutató legfrissebb prognózisából kiderül, hogy a gazdaság állapota javul, a nemzetközi bizalom romlik és idén 1 százalék körül lesz a gazdasági növekedés.
Vértes András szerint a választások idején a piac abban bízott, hogy az új kormány a Bajnai kormány által megkezdett munkát folytatja. És bár a Fidesz többé-kevésbé ezt is ígérte, de nem ez történt, emiatt romlott a nemzetközi bizalom. Vértes szerint a magyar választók 6-8 hónap múlva már nem fognak emlékezni a Fidesz ígéreteire, de akkora ki fog derülni, hogy ezekre nincs pénz. A pénzpiac azonban nem fogja elfelejteni, ezáltal pedig tovább romlik majd a nemzetközi bizalom Magyarország irányába.
Vértes András az IMF-fel kapcsolatban emlékeztetett, hogy nem a Bajnai-kormány akarta folytatni a tárgyalásokat, hanem a Fidesz hangoztatta, hogy új megállapodást akarnak, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy az IMF és az EU is több elemet kritizál. A Fidesz csak ekkor döntött úgy, hogy nem akarja meghosszabbítani az IMF-szerződést - mondta a GKI elnöke.

