Bár a forint hétfőn erőre kapott, a befektetők hangulata még mindig ingatag. Éppen ezért az EU egyértelmű üzenetet küldött a kabinetnek. Olli Rehn, az Unió pénzügyi biztosa azt mondta, hogy felelős költségvetési politikát kell folytatnia a kormánynak, csökkenteni kell az államháztartási hiányt és tartani a kitűzött 3%-os hiánycélt.

Londoni elemzők szerint pedig a félbeszakadt tárgyalásokat is mielőbb folytatni kell az IMF-fel. A JP Morgan pénzügyi csoport szerint ugyanis csak ez javíthatná a befektetők hangulatát.

Orbán Viktor szerint azonban Magyarországnak nem érdeke, hogy gazdaságpolitikai megállapodást kössön a valutaalappal. „A magyar érdek, hogy az IMF-fel kölcsönszerződéseket kössünk. Az nem érdekünk, hogy IMF-fel gazdaságpolitikai megállapodásokat kössünk, mert az korlátozza a magyar kormány lehetőségeit”- vélekedett a miniszterelnök.

Elemzők szerint a kabinet kommunikációja most csak az önkormányzati választásoknak szól. Szerintük lesz megállapodás, mert a kabinet is tudja, hogy szükség van rá. „Nem biztos, hogy feltétlenül az IMF kell, hogy legyen. Ha az EU-val sikerülne egy megegyezést kötni, akkor az is kielégítené a befektetők hangulatát, vagy hozzáállását, de valamilyen megegyezésre biztonsági háttérnek mindenképpen kell lennie”- magyarázta Buró Szilárd, az Equilor Brókerház Zrt. elemzője.

A megegyezésre márcsak azért is szükség lenne, hogy az adósságpálya finanszírozható legyen. Az államadósság csaknem felét most külföldi befektetők fedezik, így például a Valutalap. Akar László azt mondja, ezért fontos, hogy jó maradjon a kapcsolat. A közgazdász szerint a bizalmat csak úgy lehet megőrizni, ha a kormány felelős pénzügypolitikát folytat: vagyis például, ha tartja a kitűzött hiánycélt. „Lépéseket kellene tenni, tehát egy, a GDP egy százalékát kitevő valamilyen korrekció kellene ahhoz, hogy tényleg 3% alá kerüljön a hiány”- vélekedett Akar László. Szakemberek szerint az adósság csak ezt követően - legkorábban 2012-re - állhat fenntartható pályára.