Nem sokkal tíz óra előtt landolt a honvédség AN 26-os szállítógépe a kecskeméti légibázison, fedélzetén a hősi halált halt katonával. A repülő Németországból érkezett, a fogadásánál a hozzátartozók mellett ott voltak a bajtársak valamint a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar vezetői is.

A hétfőn hősi halált halt Pappné Ábrahám Judit holttestét katonai tiszteletadással fogadták Kecskeméten. Hende Csaba honvédelmi miniszter a nemzeti színű zászlóval letakart koporsó mellett arról beszélt, hogy a támadásban elesett hadnagy is csatlakozott ahhoz a száz meg százezer a katonához, akik a hazáért éltek és meghaltak.

A gyászolók között ott volt a támadásban megsérült Dr. Dani Fruzsina is. Az orvos főhadnagy Ábrahámné Papp Judit mellett ült, amikor tűz alá vették a terepjárójukat.

Mint mondta, a táborból hétfőn hajnalban indultak, majd röviddel az elindulás után rádión kaptak egy üzenetet, hogy fegyveresek vannak az út mellett. Ilyenkor a szabály szerint gyorsítani kell a gépjárművekkel. Egy nagy robbanásra emlékszik - tette hozzá -, majd utána pár másodpercig nem tudta, mi történt.

A főhadnagy azt mondta, nem emlékszik mindenre, de a társait azonnal megvizsgálta, azonban csak annyit tudott megállapítani, hogy mind a ketten nagyon súlyosan megsérültek. „Hogy visszamegyek-e, még gondolkodom: ez a jövőben fog kiderülni, most időre van szükségem” – nyilatkozta a főhadnagy, akit nem csak lelkileg viselték meg a történtek:  még vannak repeszek a testében, várhatóan két hét múlva operálják meg.

A hétfői támadás másik sérültje továbbra is életveszélyes állapotban van. A honvédségnél még elemzik az orvtámadás részleteit, hetek múlva lehet végeredmény.

A hősi halált halt Pappné Ábrahám Juditot Kecskemétről szülőfalujába, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alacskára vitték, ahol hétfőn vesznek tőle végső búcsút.