Csődbe juthat több miskolci társasház, a lakóknak ugyanis csak a töredéke fizeti a közös költségeket, és a közüzemi díjakat. „Van olyan 55 lakásos épület, ahol a be nem fizetett közös költség meghaladja a 3 millió forintot. A ki nem fizetett számlák értéke pedig megközelíti az egymillió forintot”- magyarázta az Avas lakótelep helyzetét Fidrus Bertalan, a MIK Zrt. Házkezelőség vezetője.
Szerettük volna megkérdezni a lakókat is, hogy mi a véleményük a kialakult helyzetről, de senki nem akart megszólalni az ügyben. A lakók egy része annak a fészekrakó programnak a segítségével jutott ingatlanhoz, amelyet Miskolcon már a rendőrség is vizsgál. Az áldatlan állapotokért, és a társasházak eladósodásáért leginkább őket okolják a helybeliek.
A város szocialista polgármestere szerint a hatályos jogszabályok nem segítik elő a szerinte törvénytelenül megszerzett ingatlanok kiürítését, mivel akár évek is eltelhetnek, mire jogerős bírósági ítélet születik. „Az az egyébként jó szándékú törvény, ami védené mindazokat, akik a bankokkal szemben nehéz helyzetbe kerültek, most azokat is óvja, akik csalással jutottak lakáshoz”- vélekedett Káli Sándor.
A Parlament által elfogadott törvényjavaslat egyik készítője szerint viszont a jogszabály inkább segíti, mintsem hátráltatja az érintett lakások kiürítését. „Az általam beadott törvényjavaslat a lakás teljes kiürítését teszi lehetővé akkor is, ha az bérleti viszony alatt áll”- reagált Nagy Kálmán, fideszes képviselő.
A miskolci polgármester most egy eseti stáb felállítását kezdeményezi a Belügyminisztériumnál, a helyzet feltárására, és megoldására.

