Gyáva népnek nincs hazája - ezzel az idézettel válaszolt a XXII. Nyári Főiskolás Tábor fórumán jelenlévők egyik, a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásának időzítésére vonatkozó kérdésére az Országgyűlés elnöke a szentendrei Pap-szigeten pénteken.
Az élénk vitát hozó fórumon többen felelősségre vonták Kövér Lászlót azért, mert az Orbán-kormány két héttel a szlovák választások előtt fogadtatta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt, s ezzel szerintük rossz irányba befolyásolva a választások kimenetelét, s a korábbinál is rosszabb helyzetbe hozta a szlovákiai magyarságot.

Miért nem lehetett megvárni azt a két hetet? - fordult a házelnökhöz egy felvidéki főiskolás, majd hozzátette: "önök minél jobban nyomulnak itt, nekünk annál rosszabb ott".
Kövér László konfliktuskerülőnek, defenzívnek nevezte a kérdésfeltevést, ennek ellenére részletesen válaszolt a kérdésre. Tájékoztatójában egyebek mellett a nemzetstratégia megteremtésének szükségességéről és a Jobbik "ellentmondásos" felépítéséről, tevékenységéről is szó volt.

Sem Ficónak, sem Slotának nincs köze hozzá, hogy a magyar kormány, a magyar parlament hogyan rendezi az egyébként a világ összes magyarajkú emberét érintő állampolgársági kérdést - jelentette ki az Országgyűlés elnöke. Hozzáfűzte: ha a felvidéki magyar elit a nemrég nálunk megszavazott törvényre fogja a rossz választási szereplést, akkor önfelmentő módon viselkedik. Ami pedig a "nyomulást" illeti - utalt vissza a kérdésfeltevő szóhasználatára Kövér- , valójában "nem nekünk kellett volna nyomulnunk, hanem a felvidéki magyarok vezetőinek", mert aki kerüli a konfliktust, az tulajdonképpen a kinti magyarság felszámolódásának gyorsítását segíti elő. Egyébként pedig semmiféle okot nem láttunk arra, hogy várjunk két hetet az említett törvény meghozatalával - nyomatékosította a házelnök.

Feszült csend, majd sokat sejtető kuncogás kísérte az Orbán-kormány és a Jobbik korántsem felhőtlen viszonyára vonatkozó kérdést, melynek hallatán Kövér László nem tűnt meglepettnek. Válaszában előrebocsátotta: bár nem akarja bántani a Jobbikot, de szerinte az a baj a Jobbikkal, hogy "nem tudni, micsoda". Szerinte az egyrészt a korábbi MIÉP-es, segíteni akaró szimpatizánsokból, másrészt a főként szociális dühből és jogos indulatból a szélsőbalról a jobbszélre csapódottakból, harmadrészt a megfontolatlan radikálisokból álló mozgalom tagjait tömörítő párt ideológiai határait igen nehéz körvonalazni.

Kövér nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a szerinte a Jobbik szellemiségéhez köthető Hatvannégy Vármegye Mozgalmat, melynek a „Kárpát-medencében bóklászó, nemzetpolitikai radikalizmust hirdető tagjait” szerinte akár provokációra is használhatják egyes titkosszolgálatok. „A Jobbik tarthatatlan abban a formában, ahogyan jelenleg működik" - közölte a határon túli magyar főiskolásokból álló hallgatósággal Kövér László.

atv.hu / MTI