Míg az MSZP főpolgármester-jelöltje már leadta kopogtató céduláit, a fővárosi Fidesz csak jövő kedden számol be arról, hogy hogyan állnak a gyűjtéssel míg az LMP-nél lassan gyűlnek a szelvények,
MSZP-nek már elég
MSZP főpolgármester jelöltje pénteken leadta kopogtató-céduláit. Ezzel Horváth Csaba elsőként jelentkezett főpolgármester-jelöltnek. Horváthnak közel 35 ezer cédula gyűjt össze, amely bőven több mint a szükséges 28.150 darab.
Szanyi Tibor kampányfőnök szerint most, az önkormányzati választások előtt sokkal szívesebben adják a kopogtatócédulát az aktivistáiknak, mint tavasszal.
„Mi a beszélgetésekre összpontosítunk, nem a cédulák számára, de mivel sokat beszélgetünk, sok cédula jött össze. Országosan mindenütt, ahol jelöltet állítottunk, meggyőző mértékben megvan a szükséges cédula.” – nyilatkozta a Szanyi.
Fidesz még gyűjtöget
A Fidesz központi kampányirodája hétfőn nyitotta meg kapuit. Tarlós István stábja pénteken csak annyit közölt, jövő kedden számolnak majd be arról, hány kopogtatócédulát gyűjtöttek. Kósa Lajos korábban azt mondta, a Fidesz országosan az ajánlószelvények 20 százalékát akarja megszerezni.
LMP küszködik
„Hála” a Fidesz törvénymódosításának, az LMP-nek nincs könnyű dolga. A választási szabályok módosítása során a Fidesz megduplázta a kellő cédula mennyiségét, illetve ezzel párhuzamosan a gyűjtési időt is megkurtította. Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, egyes források szerint 6500 jött össze eddig a pártnak, míg Karácsony Gergely kampányfőnök már 10 ezerről beszélt lapunknak. Pénteken Jávor Benedek az LMP főpolgármester-jelöltje szerint lényegében megerősítette Karácsony nyilatkozatát, Jávor ugyanis azt állította, hogy 40 százaléknál állnak. „40% körül tartunk…, az a jogszabálymódosítás, amit a Fidesz keresztülnyomott, megnehezíti az indulást.” – magyarázta Jávor.

