Túljutott a félidőn a kopogtatócédula gyűjtés, alig egy hetük van a pártoknak, hogy összeszedjék a szükséges ajánlószelvény-mennyiséget. A legtöbb kopogtató a főpolgármester-jelölt állításhoz szükségeltetik, több mint 27 ezer darab. Korábban a fele is elegendő volt, ám a választási szabályok módosítása során a Fidesz megduplázta a kellő mennyiséget, illetve ezzel párhuzamosan a gyűjtési időt is megkurtította.

Az eredeti elképzelések szerint a 4 hetes begyűjtési terminust két hétre csökkentették volna, ám az LMP – az ellenzéki formációk közül egyedül ezzel a párttal konzultált a Fidesz a választási szabályok átírásáról – azt kérte, hogy ne kettő, hanem három hétre rövidüljön a kopogtató-időszak. És a jelek szerint a zöldek joggal aggódtak, ugyanis az atv.hu információi szerint eddig mintegy 6500 ajánlószelvényt sikerült összekalapozniuk.

A hivatalos verzió szerint ennél azért jobban áll a „Lehet Más”. „Pontos számot nem tudnék arra mondani, hogy hány kopogtatócédulát sikerült eddig összegyűjtenie az LMP-nek, nagyjából tízezer körül járhatunk”, mondta lapunknak Karácsony Gergely. A párt országgyűlési képviselője azt elismerte, hogy „nem túl rózsás a helyzet”, de biztos benne, hogy határidőre összeszedik majd a főpolgármester-jelölt állításhoz szükséges több mint 27 ezer ajánlószelvényt.

„A legtöbb kopogtatócédulát az aktivistáink gyűjtik be, akik a város több pontján is jelen vannak”, mondta Karácsony, aki szerint a hagyományos kopogtatós-házalós gyűjtési műfaj már nem igazán válik be.

Mindenesetre, ha a Lehet Más mégsem lenne képes produkálni a kellő számú kopogtatót, akkor el kell döntenie, ki mögé sorakozik fel. Arra a kérdésre, kinek a javára lépnének vissza adott esetben, Karácsony leszögezte, leginkább senki javára, bár azt hozzátette, hogy egy Schmuck Andor, Tarlós István és Kétfarkú Kutyapárt főpolgármester-jelölt kombóból egyértelműen az utóbbi a legszimpatikusabb az LMP-nek.