Egyelőre fellélegezhetnek a budapesti távfűtéses lakásban élők. Szeptembertől 10 és fél százalékkal emelt volna díjat a Főtáv, a budapesti közgyűlés viszont határozatlan időre – Ikvai Szabó Imre kivételével – egyhangúan befagyasztotta az árakat. „Ez összhangba hozható a cég gazdasági érdekeivel, vagy, ha úgy tetszik, nem okoz a cégnek múlhatatlan károkat, amit egy tulajdonos ne tudna felvállalni”- vélekedett György István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Milliárdos veszteség

A Főtáv a drágább beszerzési költségeivel indokolta az emelést, most azt mondják, az év végéig így 1,7 milliárd forint veszteségük lesz. Ez egy bevételkiesés, amiről gondoskodni kell, és időtartamtól függően itt milliárdos költségtételről van szó”- magyarázta Balogh Róbert szóvivő.

Az új, egyelőre engedély nélkül álló Alström metrókocsik ügyéről viszont már csak a következő közgyűlés dönthet, a mostani - a várakozásokkal szemben - már nem tárgyal róla.

7 és fél milliárdos csekk

Közben Horváth Csaba, MSZP-s főpolgármester-jelölt egy 7 és fél milliárd forintról szóló csekket nyújtott át Tarlós Istvánnak, ennyi pénzt nem utalt át a kormány a BKV-nak, holott az előző kabinet ezt szerződésben vállalta. „A főváros is többlettámogatást adott, az utasok is többlet hozzájárulást tettek, nem teheti meg a kormány, hogy arrogánsan és egyoldalúan szerződést szeg”- mondta Horváth, aki szerint a Fidesz-kormány a BKV működését kockáztatja. „ Csődhelyzet nem fog bekövetkezni, senkinek nem érdeke, hogy ilyen bekövetkezzen, de az, hogy öntjük bele a pénzt a BKV-ba, azért arról megállapodás kell legyen, hogy mi az ára”- mondta Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője.

Vidám Park, Dalai láma

Az évek óta veszteséges Vidám Park viszont örülhet, 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást, és 100 milliós tulajdonosi kölcsönt is kapott a fővárosi közgyűléstől. A cég szervezeti átalakításáról szóló döntést viszont szeptember végére halasztották. Emellett döntöttek még arról is, hogy Budapest díszpolgára lesz a Dalai láma.