Az 1995-ben kidolgozott várospolitikai modell megtartását, a 4-es metró továbbépítését, a főváros kulturális autonómiájának, sokszínűségének megőrzését, valamint a legszegényebbekkel szembeni toleranciát, megértést javasolta, illetve kérte a következő városvezetéstől Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén, amikor elköszönt a testülettől, és megköszönte a képviselők munkáját.

Mint mondta, a történelemben "nincs happy end, csak eufórikus, boldog kezdetek vannak". "Úgy gondolom, hogy ez az általános bölcsesség a főváros két évtizedes működésére is maximálisan áll, de bízzuk az értékelést az utókorra!" - tette hozzá.
Egy év a pulpituson

A városvezető felidézte: a mostani ülés a ciklus utolsó közgyűlési ülése. 2006. október 13. óta összesen 60 alkalommal üléseztek, neki 20 év alatt ez a 300. közgyűlése, vagyis a kétnapos üléseket is beleszámítva összesen majdnem egy évet töltött a pulpituson.

Van, mire építeni

A főpolgármester szerint a pártok és jelöltek programjából az derül ki, hogy Budapest fejlesztési irányairól alapvetően nem gondolnak mást a demokratikus erők, ezért azt reméli, hogy a következő közgyűlés és városvezetés folytatni tudja az általuk előkészített, folyamatban lévő beruházásokat. „Ehhez minden eszköz a rendelkezésre áll" - mondta. Kifejtette: a városvezetés stabil pénzügyi helyzetben, feszes, de egyensúlyban lévő költségvetéssel hagyja rá az önkormányzatot az utódaira, erre pedig építeni tud a város a következő években.

Emlékeztetett rá: a Moody,s és a Standard and Poor,s hitelminősítők szerint Budapest adóssága kezelhető mértékű, hitelképessége jó, költségvetési politikája átlátható, a főváros eladósodottságának mértéke - a BKV-val együtt számítva is - elmarad a vidéki nagyvárosokra jellemző szinttől. Hangsúlyozta: a hitelek fedezetet biztosítanak 2012 végéig a főváros tervezett beruházási kiadásaira.

60 millióval vette át anno

Felidézte: amikor 1990-ben átvette a főváros vezetését, 60 millió forint volt a kasszában és egy folyamatban lévő beruházás, de a fiókban nem voltak eltervezett, előkészített beruházások, a kasszában pedig pénz, mint most.

Demszky üzenete

A következő városvezetés számára négy javaslatot, üzenetet forgalmazott meg. Elsőként azt, hogy tartsa meg a város 1995-ben kidolgozott városgazdálkodási modelljét, ami a működési eredményből való fejlesztésekre épít. "Hiba lenne sutba dobni" ezt a pénzügyi-gazdasági modellt - tette hozzá. Mint magyarázta, ennek segítségével érhető ugyanis el, hogy a főváros költségvetésének 30-40 százalékát fejlesztésekre fordítsa. Ha ez nem így lesz, az uniós források elapadása után (ami 2013 után várható) "leáll a városfejlesztés üteme".

4-es metró tovább

A második, hogy a 4-es metrót nemcsak befejezni kell, hanem meggyőződése szerint tovább kell építeni. Közölte: a metró második üteméhez a pénz a főváros részéről megvan, Brüsszelből kedvező ígéretek vannak a támogatására. Ami kell még hozzá, az az igen jelentős állami hozzájárulás - hangsúlyozta, hozzátéve: "kár lenne veszni hagyni, vagy presztízsszempontok miatt a másik irányba építeni tovább, mert akkor éveket veszítünk".

Sokszínűség

A harmadik, hogy őrizzék meg a város kulturális autonómiáját, sokszínűségét, ehhez a politikának korlátoznia kell önmagát és nem szabad beleszólnia a kulturális műhelyek szakmai döntéseibe. Felidézte: ők 20 éven keresztül a szakmára bízták a színházigazgatók kiválasztását, "nem szabadna engedni, hogy erre a szférára rátelepedjen a politika".

Szolidaritás

Negyedszer pedig arra kérte a következő városvezetést, hogy legyen szolidáris és toleráns a legszegényebbekkel. Mint mondta, a budapesti hajléktalanellátó-rendszert példaértékűnek tartják a nagyvilágban. "Kérem, ne engedjenek a gazdasági válságidőszakokban mindenütt megjelenő nyomásnak, amely a gondoskodás helyett a hajléktalanok elkergetésében látja megoldást" - fogalmazott.

Demszky Gábor végül megköszönte a testület négyéves munkáját, a következő testület tagjainak pedig felelősségteljes munkát kívánt.

Megtapsolták

Ezt követően a képviselőcsoportok vezetői megköszönték a városvezető politikus két évtizedes munkáját. György István, a Fidesz-frakció vezetője azt mondta, ebben az emelkedett pillanatban "nem illendő" a főpolgármesteri értékelést kritizálni, ezt nem is teszi meg. Úgy fogalmazott: Demszky Gábor 20 éves teljesítményének értékelésére sort fognak keríteni, és "megtalálják a módját", hogyan tudják azt a nyilvánosság elé tárni. Mint mondta, a főpolgármester nevéhez fűződő politikai teljesítmény "nehezen lesz utánozható", és gratulált ahhoz a "megkérdőjelezhetetlen választói akarathoz", amely négyszer újraválasztotta a főpolgármestert és "nyugalmas időszakot" kívánt a távozó városvezetőnek.

„Szabadon gondolkodó főpolgármester”

Steiner Pál, az MSZP frakcióvezetője megköszönte Demszky Gábor munkáját, hogy Budapest a vezetése alatt az elmúlt 20 évben "mindig a szabadság, a tolerancia városa volt", és hogy Demszky Gábor sokszor példát mutatott, hogyan kell fellépni a kirekesztő nézetek ellen. "A magam részéről ezt tartom a legnagyobb tettnek, a szabadság védelmét, és hogy Budapest mindig szabad, büszke város volt, és ön volt a szabad, szabadon választott és szabadon gondolkodó főpolgármestere" - jelentette ki.

Bagdy Gábor (KDNP) gratulált a főpolgármester teljesítményéhez, hogy négyszer választották újra, és sikereket kívánt neki további életében.

„Sokat tett, legyen büszke rá”

Hock Zoltán (MDF) szerint a 20 évnek voltak sikerei, kudarcai, örömei és bánatai, és úgy vélte, Demszky Gábornak hálásnak kell lennie a korának, hogy megkapta azt a hatalmas lehetőséget, hogy a rendszerváltozást követően két évtizeden át első polgára lehetett Budapestnek és a kétmillió embernek. Mint mondta, "nem titok", hogy soha nem szavazott Demszky Gáborra, mégis úgy véli, sokat tett a városvezető a fővárosért. "Azt soha nem vélelmeztük önről, hogy rosszat akart volna a városban. Sokat tett érte, legyen büszke rá" - jelentette ki. Mint mondta, "ha a politika harci zaja" csillapodik, akkor mindenki reálisan fogja megítélni az elmúlt 20 évét, és azt kívánta a távozó városvezetőnek, hogy ez minél előbb bekövetkezzen.

SZDSZ: mindig rá szavaztunk

Az SZDSZ-frakció vezetője, Szolnoki Andrea azt mondta: az elmúlt 20 év küzdelmes volt. Közölte: Demszky Gábornak tudnia kell, hogy az SZDSZ-frakció mindig rá szavazott, mindig nagyon szerette, és nagyon fogja szeretni a jövőben is. "Rá szavazni sajnos többet már nem tudunk, köszönöm szépen az együtt töltött éveket" - mondta.

atv.hu / MTI