Keddtől három napon át razziáznak a rendőrök, a gyorshajtókra vadásznak. Országszerte az összes sebességmérő készüléket munkába állították – mintegy 200-at. A gyorshajtás a leggyakoribb közlekedési kihágás. Minden harmadik halálos, vagy súlyos sérüléssel járó balesetet a gyorshajtás okozza.
A tapasztalat az, hogy általában 20 százalékkal lépik túl az autósok a sebességhatárt. Szinte minden második sofőr kapott már valamilyen büntetést. A bírság 30-tól 300 ezer forintig terjed. Tavaly 130 autósra rótták ki a legmagasabb összeget.
A mostani razzia egy nemzetközi kampány része, ez idő alatt az országban bárhol lehet traffipaxra számítani, de főként azokat a kritikus útvonalakat ellenőrzik, ahol több alkalommal okoztak már balesetet a gyorshajtók. A rendőrök azt mondják, egy-egy ilyen akció után mindig csökken a balesetek száma.
Tavaly a sebességet túllépőkre 410 ezer alkalommal róttak ki bírságot. Ennek összege meghaladja a 15 milliárd forintot.

