Heten haltak meg egy közúti balesetben az éjszaka a  Biharkeresztesnél. Egy román kamion és egy moldáv kisbusz ütközött frontálisan. A kamion tért át a szemközti sávba, egyelőre nem tudni miért. Az ütközés egy felüljárón történt, a kamion felborult, majd lezuhant a felüljáróról.

Még délelőtt is helyszíneltek a rendőrök a 42-es főúton, Biharkeresztes határában, ahol a baleset történt. Az ütközés erejét jól mutatja, hogy a kisbusz szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, az utasok ruhái pedig szanaszét szóródtak az aszfalton. A kisbusz sofőrje és négy utasa a helyszínen meghalt, a többieket a tűzoltók szabadították ki a roncsból. A kamion sofőrje is a helyszínen életét vesztette.

A baleset után négy embert szállítottak kórházba, egyikük azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy délelőtt meghalt.   

„A két könnyebb sérültnek agyrázkódásra és zúzódásokra utaló tünetei voltak, a súlyos-életveszélyes állapotú beteget pedig egy sürgős teammunka keretében sikerült stabilizálni és továbbküldtük a végleges ellátás helyére” – mondta el Sári Gyula, a berettyóújfalui kórház főorvosa.

Azt egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a tragédiát. Egyelőre annyi biztos, hogy a kamion sofőrje, eddig tisztázatlan okokból áttért a szemközti sávba, ez okozta az ütközést.
„A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset okozása miatt indított büntetőeljárást, a baleset körülményeit műszaki- és igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálják” – mondta el Kelemen Éva megyei rendőrségi szóvivő.