Növésben nem vágnak
Míg nemek alapján lehet általánosítani, életkor alapján már nehéz, Molnár Csaba szerint ebből a szempontból nagyon vegyes a kép. A legfiatalabb páciensek öt-hat éves kisgyerekek, akiknél fülplasztikát végeznek, minden egyéb szépészeti műtét 18 éves kor után vehető igénybe. „Részben etikai, részben pedig szakmai okok miatt”, indokol Molnár, hiszen 18 éves kor előtt még fejlődésben van a szervezet, márpedig amíg ki nem alakul a test végleges állapota, nem túl szerencsés bármiféle beavatkozást végezni. A főorvos legidősebb betege egyébként egy 85 éves néni volt, aki még 15 évvel ezelőtt kereste fel a szakembert.
Bíróságig is fajulhat
A társaság nem foglalkozik fogyasztóvédelmi ügyekkel, tudományos társaságként működik, a Magyarországon dolgozó plasztikai sebészek továbbképzését, szakmai fejlődését támogatja. Ha valakinek utólagos panasza lenne, akkor az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ az illetékes. Mindenesetre azt Molnár örvendetesnek tartja, hogy a korábban megszüntetett kötelező orvosi kamarai tagságot a jelek szerint visszaállítják, hiszen korábban a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága volt az egyetlen olyan fórum, ahová etikai ügyekkel fordulni lehetett. Végső soron pedig polgári peres eljárásba torkollhat egy panasz, ebben az esetben a bíróság által kirendelt igazságyügyi orvosszakértő állapítja meg, történt-e bármilyen mulasztás, hiba.
A doktor diktálja az árat
Az áraknál mer nem követhető ilyen egyértelműen a rendszer, bár többször próbálták rábírni a plasztikai sebészeket, hogy határozzanak meg valamilyen árszintet, ezt a Gazdasági Versenyhivatal nem engedélyezi. Így teljes mértékben az orvostól függ, hogy mennyit kell otthagyni egy-egy műtétért. Egy fülplasztika 200 ezer forint közül mozog, az orrplasztika 400-500 ezret kóstál, egy mellnagyobbításért pedig átlagban 700 ezer és 1 millió forintot kérnek, magyarázza Molnár.
Huszonévesek a kés alatt
A lapunk által felkeresett Jánky György plasztikai sebészt évente 600-700 új páciens keresi fel, ez átlagban évi 300 műtétet jelent. A sebész a mellnagyobbítást említette a leggyakrabban előforduló beavatkozások között, a sorban ezt követi a zsírleszívás, a szemhéjplasztika, a kisajak korrekció, valamint a különböző bőrsebészeti eljárások. Jellemzően a 20-25 év közötti korosztály keresi fel a plasztikai sebészt. (Jánky doktor egyébként évente legalább 20 gyereket operál elálló fül miatt, sőt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének gyerekeit már 1995-től kezdve teljesen ingyen műti.)
Sztársebészek nagymellényben
A műtétek ára Jánky György szerint is teljesen orvosfüggő, ő 175 ezer forintért végez egy fülplasztikát, de ismer olyat, aki 240 ezerért vállalja ugyanezt a műtétet. A mellnagyobbítás 680 és 700 ezer forint között mozog a doktornál, ám akad, aki már félmillió forintért is megcsinálja, ebben az esetben viszont fennáll a veszély, hogy gyenge minőségű implantátumot ültetnek be. Jánky szerint azok a "sztársebészek", akik így nevezik magukat-, akár egymillió forintot is elkérhetnek egy mellnagyobbításért. Szerinte a gond az, hogy ezek a "sztársebészek" általában alig három vagy öt éve dolgoznak a szakmában, tapasztalatuk alig van, a "mellényük viszont nagy". Pontosan a tapasztalat hiánya az oka a rengeteg elrontott mellműtétnek, szemhéjműtétnek, és kisajak plasztikának. Számtalan eset van rá, hogy hozzá fordulnak korrekciós műtét igényével egy-egy elfuserált beavatkozás után.
Agyonplasztikázott sztárok - Galéria! Szilikonbizalom
A páciensek többsége azért vállalja a műtéteket, mert valamely testrészével elégedetlen, saját önbizalma, énképe helyreállítását várja a beavatkozástól, mondta lapunknak egy, a neve elhallgatását kérő plasztikai sebész. Szerinte ritkák azok az esetek, mikor egy páciens párja, házastársa kívánságára dönt úgy: megműtteti magát.
Plasztikaparádé
A világon egyébként először pont hazánkban rendezték meg tavaly októberben azt a versenyt, a Miss Plastic Hungary-t, ami kifejezetten plasztikázott hölgyeknek szólt. A verseny nem titkolt célja pedig az volt, hogy az indulók büszkén vállalják, hogy testük valamilyen szépészeti beavatkozás következtében érte el formáját, valamint, hogy a szépészeti, plasztikai sebészeti beavatkozásokkal szembeni előítéletek kicsit enyhüljenek.
atv.hu / Prókai Eszter
